2014. december 24., szerda

Tárgyalás lesz ma Minszkben

les
Miután Maradék-Ukrajna “demokratikusan megválasztott legfőbb népképviseleti szerve a Verhovna Rada” tegnap Kijevben nagy többséggel megszavazta Valcman törvényjavaslatát az ország független státuszának feladásáról, és meghatározták a NATO-orientációt-ma délután helyi idő szerint 15 órakor Minszkben egy röpke eszmecserére összejönnek a Donbassz-ügyeiről szót cséplő kontaktcsoport képviselői.
hóv
Nyilvánvaló, hogy a randi nyertese ezúttal is Nyalókakirály lesz, és saját nagy érdemekét fogja majd hirdetni az újabb “csendes üzemmódot”-ami valójában a lopakodó oroszirtást jelenti Donbasszban. Állítólag beszélgetni fognak a terület különleges státuszáról, és a Kijev által bevezetett gazdasági blokád megszüntethetőségéről is.
Donyeckben tegnap este Alekszander Zaharcsenko a Donyecki Népköztársaság elnöke bejelentette, hogy a DNR a maga részéről momentán nem látja indokoltnak újabb katonai erők szervezését. A jelenleg rendelkezésre álló erő elegendő a Donyecki Népköztársaság függetlenségének biztosítására.
zászlóát
A Luganszki Népköztársaságban is tegnap délután befejeződött a Népi Milicia utolsó ezredének szervezése, és ünnepélyes külsőségek között az ezrednek Szergej Ignatyov vezérőrnagy átadta a harci zászlót.
Az időközben teljesen felgyógyult Grem Phillips és a milicisták is már inkább diszkózgatnak Karácsonyt érezve.
A DNR hírszerző főnöke Alekszandr Bednov tegnap kora este jelentette, hogy a valcmanisták EBESZ járműveket “vesznek igénybe” hadianyagok és diverzánsok célba juttatására.
Persze a két donbasszi Népköztársaság bejelentéseihez és szervezkedéseihez boldog örömmel lőtt díszsortűznek korántsem nevezhető tüzérségi össztüzeket Nyalókakirály latortüzérsége. Tanklövegekből, önjáró és vontatott lövegekből, aknavetőkből egyarán lőttek-kimondottak gyilkolási szándékkal.
Donyeck északnyugati városrészeit az éjszaka folyamán is több alkalommal lőtte Peszkiből a valcmanista bűnbanda tüzérsége.
Gorlovka és (Докучаевск)Dokucsajevszk lakossága a dolgok legsűrűbbjét kapta. Gorlovkát még a mára virradó éjszaka is ostromolták a latorhorda tüzérei.
A donyecki reptérre az ott fészkelő néhány latornak megpróbáltak muníciót bejuttatni tegnap késő este. Nem sikerült a dolog. Néhány bandita, akik a “csempészkedésben” részt vállaltak, már nem fog többé karácsonyi ajándékot bontogatni.
marhí
Volnavaha mellett tegnap késő este föltűnt két “Szmercs” latorüteg. Feladatuk egyértelműen Mariupol szétlövése lehet, amennyiben a pribékhorda ottani helyzete tarthatatlanná válna. Márpedig a tegnapi vasúti-híd robbantás amúgy is fölöttébb kellemetlen helyzetbe sodorta már eddig is a minden felől viszkető martalóchordát.
Északkelet-Donbassz leg neuralgikusabb része továbbra is Sztanyica Luhanszka és Szcsasztyje környéke. Mára virradóan ha nem is a nappalokra jellemző intenzitással, de dúltak a tüzérségi párbajok.
úti
Némi meglepetés, hogy Nyikisino egy csendes éjt tudhat maga mögött.
Egyszóval: lesz miről csevegni Minszkben! Ma is, meg a péntekre tervezett újabb forduló alkalmával.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/24/targyalas-lesz-ma-minszkben/

Reggel négy óra óta heves harcok dúlnak Donyeck körül. A fasiszta valcmanista bérgyilkoshorda “ami a csövön kifér” üvültéssel lő minden rendelkezéséra álló tűzeszközzel Donyeck délnyugati városrészeire, és a repülőtérre.
(Горняк)Gornyjak és (Пески)Peszki környékéről “Grad” sorozatvetőkkel és csöves tüzérséggel egyaránt lövik Donyeck (békeidőben sűrűn lakott) lakónegyedeit.
A város (Мирный)Mirnyij, (Широкий)Sirokij, és (Петровский)Petrovszkij kerületei lángolnak. A jelek szerint Nyalókakirály zsoldoshordája karácsonyi akcióba fogott.
A DNR miliciáinak főparancsnoksága bejelentette: “A DNR erői fenntartják maguknak a jogot a megsemmisítő válaszcsapásra!”

https://balrad.wordpress.com/2014/12/24/atfogo-valcmanista-tamadas-donyeck-ellen/

(Артемовск)Artyemovszk közelében ma délelőtt lecsapott a milicia ökle Nyalókakirály nyughatatlan martalóchordájára.
rept
(Горловка)Gorlovkától északi irányban három népköztársasági “Grad”-üteg közel egy órán keresztül “rendezte” soraikat. A milicia tájékoztatása alapján irtózatos veszteségeket szenvedhettek a latrok. Tankok és mindenféle páncélosok és tüzérségi eszközök elpusztításáról érkezett jelentés. (“Az ellenség több tucat tankja a tűzcsapásaink következtében megsemmisült. Megsemmisítettünk továbbá lőszerszállító járművekt, valamint tüzérségi fegyverrendszereket”-szól a jelentés.
Ezzel a tűzcsapással egyidejűleg egy negyedik népköztársasági “Grad”-üteg a (Дзержинск)Dzserzsinszk-környéki latorerőket aprította fel. A “hatásfelmérés” itt becsléseken alapul, de Dzserzsinszknél is komoly technikai veszteségeket könyvelhet el a pribékhad. Azt pedig lehet találgatni, hogy ahol ennyi tank meg egyéb harci készség pusztul el, ott hány lator haraphatott fűbe?
A Donyecki repülőtéren is volt jó kis kavalkád ma délelőtt. A valvmanista bérgyilkosok tankokat is bevetettek, némi tüzérségi tűzzel “fűszerezve” kísérletüket. A buliban részt vevő mind a négy tank havárialistára került.
arc
Nyalókakirályék megbízottai eléggé “jó” pozicióba kerültek a kb. egy óra múlva kezdődő minszki randevú idejére! Már ha egyáltalán bemerészkednek a számukra fölöttébb gyászosra sikeredett ma délelőtti kaland után a tárgyaló terembe.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/24/a-milicia-visszacsapott-donbasszban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése