Mostanra lezajlott az a piaci művelet, amit az elemzők már elkezdtek a tőzsde megalapítása óta lefolytatott legzseniálisabb műveletnek nevezni. Oroszország a nyugati spekulánsok, az ellenséges liberális sajtó és a nyugati szankciós retorika felhasználásával fillérekért visszavásárolta a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatokat, napokkal az Eurázsiai Gazdasági Unió indulása előtt.
Az InSerbia hírügynökség által publikált elemzés szerint Oroszország néhány nap leforgása alatt felvásárolta az orosz vállalatok 30%-át, ami mindeddig külföldi tulajdonban volt, és emellé mintegy 20 milliárd dollár profitra tett szert.
A liberális nyugati sajtó heteken át azt a képet vetítette, hogy pillanatokon belül összeomlik az orosz gazdaság. Amikor az orosz jegybank gyakorlatilag semmit nem tett az értékének több mint 40%-át elveszítő rubel megmentésére, a nyugati sajtó ezt a gyengeség jeleként értékelte, ami csak hozzájárult a spekulánsok körében uralkodó pánikhangulathoz. A befektetők pánikszerűen menekültek Oroszországból, a moszkvai értéktőzsde mélyrepülésbe fordult, az orosz részvények eladói túlnyomás alá kerültek, a rubel pedig rohanásszerűen veszített értékéből (dollárban számítva). A helyzeten az sem javított túl sokat, hogy még egy hét késéssel is, Putyin csak mosolygott a sajtótájékoztató alatt, de nem jelentette be, hogy további lépéseket tennének a rubel megmentésére.
Hídfő.net.ru | Vlagyimir Putyin
Mivel a spekulánsokat a nyugati sajtó sikeresen meggyőzte arról, hogy Oroszország ma-holnap összeomlik, lehetővé vált, hogy Moszkva néhány nap alatt felvásárolja a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatok részvényeit, és ezt úgy tette, hogy a valós érték töredékéért vette meg az idegen kézben lévő vállalatokat.
Holnap, 2015. január 1-jén kezdi meg működését az Oroszország vezetésével kialakított Eurázsiai Gazdasági Unió, aminek előestéjén az orosz gazdaság nagy része orosz kézbe került vissza. Oroszország elnyerte függetlenségét a nyugattól.
Oroszország az új szövetségi rendszer megalakulását megelőző pillanatokban a nyugati befektetők nagy részét kitakarította az országból, és ezzel kiküszöbölte a legnagyobb biztonsági kockázatot, ami az Eurázsiai Gazdasági Unió indulását követően komoly nehézségeket okozhatott volna. Soros György piaci manővere a font térdre kényszerítésére mostantól kispályás húzásként szerepelhet a történelemkönyvekben, mert amit Moszkva néhány nap alatt végrehajtott, attól a nyugati országokban nagyon sokan fognak dührohamot kapni.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/31/putyin-csak-mosolygott-es-fillerekert-visszavasarolta-az-orosz-gazdasagot