Valcman – Nyalókakirály “hitestestvére” a pesti születésű Soros (Shwarcz) György Alapítványi elnök és hírhedett európai fölforgató komoly esélyese a Maradék – Ukrajna Nemzeti Bankja elnöki címéért kiírt versenyfutásnak. A jelek szerint a végső győzelemre esélyes kandidálók között Soros mellett ott van még az amerikai Federal Reserve által futtatott versenyző is.

Az USA készíti az újabb európai banánköztársaságot. “Hithű” helyi szövetségesi stábbal.
Holnap reggel érkezik várhatóan a 170 kamionból álló “Fehér Konvoj X.” Donbasszba.
35 teherautó kimondottak karácsonyi jellegű adományokat szállít, míg a többi 135 a mindennapi léthez szükséges portékákat szállít Donbassz népének.
Donbasszban úgy általánosságban véve nyugalomban telt el a mára virradó éjszaka.
Donyeck főtere – dacára a háborús körülményeknek – tegnap estére egészen pofás karácsonyi külsőt öltött.
jolka
Csugujevben, Harkovban, Kramatorszkban és Nyikolajevben nagy a latormozgolódás. Dúl a “rotáció”! Cseréli lefefelé a kijevi udvar a megfáradt latrokat – új erőkre. És Ontja a technikát a térségbe földön, vízen, levegőbe, vasúton.
Peszki mellől nehézgéppuskákkal zavarták az éjszaka csendjét a zsoldoshordák több alkalommal is. Egy – a repülőtérről – rájuk küldött milicista reaktív gránát aztán nyugtatólag hatott az idegeikre.
A Gorlovka északnyugati külvárosánál lévő népköztársasági állásokat lőtte éjfél tájban a valcmanista latortüzésrség, de az ijedségen kívül nagyobb bajt nem okoztak. Mintegy negyedórán át zajongtak, aztán abbahagyták.
Majorszknál és Dztserzsinszknél voltak az éjszaka harcok. A valcmanista latortüzérség ténykedett. Dzserzsinszkben egy kilencéves kislány és az édesanyja haltak bele a terrorba.
Sztínyica Luhanszkát is éjfél után aknavetőzte a pribékhorda, de itt csak további károkat okoztak.
Prisibnél viszont a népköztársaságiak tűzcsapását volt kénytelen elviselni a pribékhorda.
Nyikisinonál is volt kora hajnalban egy “szokásos” kis affér. Egy tank elvesztésével viszont beérték a martalócok.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/20/maradek-ukrajna-es-donbassz/