2017. április 5., szerda

Szakértő: a szentpétervári terrortámadás európai probléma

Martin Koller cseh katonai szakértő szerint a szentpétervári merénylet bizonyítja, hogy a terroristák bárhol lecsaphatnak, ami még fontosabbá teszi a kelet-európai országok és Oroszország együttműködését a terrorelhárítás terén.
A szakértő a Szputnyik hírügynökség csehországi oldalának nyilatkozva azt mondta, a szentpétervári terrortámadás Európát is érinti, és a kelet-európai politikusoknak egyesíteni kell erőiket Oroszországgal a terrorizmus elleni harc terén.
„Akár szeretnék, akár nem, Oroszországot nem lehet kizárni az európai védelmi rendszerből. Az Oroszország elszigetelésére irányuló törekvések nem vezetnek sehová: nem vívták ki a békét Ukrajnában, de a terrortámadások számát sem csökkentették.”
Koller szerint a biztonsági fenyegetések fokozódása megköveteli, hogy a térségi országok félretegyék a kevésbé fontos problémákat, és kezdjenek szoros együttműködést a terrorellenes harc terén.
„Kizárólag az erőink egyesítésével lehetséges a béke fenntartása és az iszlám terrorizmus visszaszorítása a kontinensen. Európa fel kell ismerje, hogy területe nem ér véget valahol Ukrajnában, hanem tovább folytatódik az Urál vonalán, ezért a szentpétervári terrortámadás európai probléma.” – mondta.
Hétfőn bombarobbanás történt egy szentpétervári metróalagútban. Az incidens során 14 ember életét veszítette, 49-en pedig megsérültek. A történtek után a város teljes metróhálózatát lezárták. Az ügyet vizsgáló nyomozati bizottság szerint öngyilkos merénylet történhetett, amely elkövetési mód többnyire muszlim fundamentalista csoportokhoz köthető.

http://www.hidfo.ru/2017/04/szakerto-a-szentpetervari-terrortamadas-europai-problema/

Elsorvadó, jövőkép nélküli ország lettünk? Kivándorol és fogy a magyar

Orbán Viktor és csapata szereti az értelmiséget vegzálni, egyetemek függetlenségét beszántani, most éppen a CEU működése lett hirtelen szabálytalan. Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak. Ám nem csak az elvándorlás jelenti a gondot: az elmúlt időkben a halálozások száma növekedett, míg a születések száma csökkent.
elvandorlas.jpg

A legjobbak lelépnek
Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak. Ráadásul fiatalabbak, többségében hajadonok, illetve nőtlenek, és zömében férfi, tehát a munkaerő hiányával küzdő ország ebből a szempontból legértékesebb tagjait veszti el.
A kivándorlók összetételéről szóló tanulmány a 2011-es népszámlálás részletes adatain, a befogadó országok bevándorlási és munkaügyi statisztikáin (tükörstatisztikák), valamint a Magyarok külföldön néven futó, a kutatóintézet által koordinált felmérésen alapul.
Mint már említettük, a munkaerő-piaci szempontból legfontosabb emberek hagyják el az országot, köztük ugyanis sokkal nagyobb arányban vannak a szakmunkások és felsőfokú végzettségűek. Jól látszik ez abból, hogy a szakmunkás végzettségűek és érettségizettek bő két és félszeres, a diplomások pedig mintegy ötszörös valószínűséggel döntenek a kivándorlás mellett, mint a legfeljebb nyolc általánost végzettek.
Eltérő stratégiák
A kutatók tapasztalatai szerint a különböző iskolai végzettségű csoportok eltérő migrációs stratégiát követnek.
Hosszabb távra és családostul hagyják el az országot a felsőfokú végzettségűek, a szakmunkások ezzel szemben rövidebb időre távoznak, és családjukat általában Magyarországon hagyják. Összesen mintegy 70 ezer ilyen embert írtak össze.
Talán érthető, hogy erre a népességre a tartósan kint élőknél erősebb férfitöbblet jellemző (65 százalék), ami a 35 és 59 év közötti korcsoportokban még hangsúlyosabb (70 százalék feletti). Ráadásul a fiatal kor-összetételnek köszönhetően az egyedülállóak arányi is nagyobb ebben a csoportban, mint a teljes népességben.
Családos nők már csak elenyésző számban vállalkoznak rövidtávú külföldi munkavállalásra: míg az ideiglenesen külföldre távozó férfiak 43 százaléka volt férj vagy élettárs, addig a nőknek ez mindössze 20 százalékára volt igaz.
Más célországok
2014 elején mintegy 330 ezer magyar állampolgár élt az európai célországokban, derül ki a tükörstatisztikák összesített adatainak köszönhetően. A befogadó országok munkaügyi statisztikái is azt a megállapítást erősítik, hogy a kint dolgozók a hazai népesség átlag életkoránál fiatalabbak, és enyhe férfitöbblet (55 százalék) jellemző rájuk.
Ugyanakkor az egyes célországok bevándorlói között nagy az eltérés. Például a Németországban élő magyarok között sokkal több a férfi (62 százalék). Ezzel szemben az Olaszországban élők jelentős többsége nő (72 százalék), és ugyancsak kissé magasabb a nők aránya (53-55 százalék) Ausztriában, Hollandiában, Spanyolországban, valamint Belgiumban is.
Emellett kimutatható még, hogy az Egyesült Királyságot választókra a nőtlen vagy hajadon fiatalok túlsúlya és a szakmunkások alulreprezentáltsága, míg a Németországba vándorlókra éppen a szakmunkások, az idősebb korosztályok és a házasok relatív túlsúlya jellemző.
Halálozás és élve születés
Ám nem csak az elvándorlás jelenti a gondot. A héten közzétette halálozási és élveszülési adatait 2017 első negyedévéről a KSH.
szuletesek_halalok.jpg
Sajnos az derült ki, hogy az év első három hónapjában a halálozások száma jelentősen megugrott (19 százalékkal) az előző év azonos időszakához képest, amit a statisztikai hivatal szerint a komoly influenzajárvány magyaráz. Eközben a születések száma enyhén csökkent az év első hónapjában, így a természetes fogyás mértéke 2017. januárban 57 százalékkal megnőtt.
A KSH grafikonján jól látszik, milyen mértékű a népességfogyás, ahogy az is, hogy 1980-ban volt a trendforduló, és ekkor még nagyjából kiegyenlített volt a halálozások és élve születések száma. Utána viszont meredek csökkenésnek indult az utóbbi, míg az ezer lakosra jutó elhalálozások mértéke enyhén nőni kezdett.
A jelen ráadásul még elszomorítóbb, ugyanis az elhalálozások száma merészen megugrik, ám valamelyest árnyalja a képet, hogy ez csak a januári adat, az egész 2017-es évre vetített szám kedvezőbb képet mutathat.
A számokból látható, hogy az átmenet éveiben, majd a kilencvenes években tapasztalható zuhanás után a gyerekvállalási kedv lanyhulása a 2000-es évektől megtorpant, de a gazdasági válság megint csak visszavetette a szülések számát.
A legnagyobb mélypontnak 2011 tekinthető, amikor mindössze 8,8 újszülött jutott 1000 lakosra. Ráadásul a gazdasági válság által még nem befolyásolt 2009-es adatig máig sem sikerült visszaverekedni magunkat.
Kint születő gyerekek
A gyerekszám tekintetében megint visszatérhetünk az elvándorlás témaköréhez, ugyanis ez is jelentősen befolyásolja a magyarországi lélekszámot. A magyar gyerekek 15 százaléka nem itthon jön a világra, mert annyi fiatal magyar él már külföldön – hangzott el az RTL Klub vasárnap esti Híradójában.
Eddig ezt az adatot nem ismerhettük, ám az LMP adatigénylésének köszönhetően a Fővárosi Kormányhivatal rendelkezésre bocsátotta a  pontos számokat.
Az is kiderült, hogy 2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték. Ennek a számnak a súlyosságát legjobban úgy lehet érzékeltetni, ha elmondjuk, hogy ez alig kevesebb mint ahány gyermek tavaly született Magyarországon (2015-ben 91 ezer 690 gyermek született itthon a KSH adatai szerint).

TényTár

Ismeretlen forrásból hangfelvételhez jutott egy kormányellenes sajtóorgánum

Ismeretlen forrásból egy hangfelvételhez jutott a HVG, amely azt hivatott alátámasztani, hogy a kormány fel akarja számolni az RTL Klubot.
Ismeretlen forrásból jutott rejtett hangfelvételhez egy kormányellenes sajtóorgánum. A magyar kormányt ostorozó nyugati sajtóoffenzívába illeszkedő kiszivárogtatás azt a sajtóban már korábban elterjedt elméletet hivatott alátámasztani, miszerint a kormány az RTL Klub felszámolását tervezi.
Az állítólagos felvételen Dirk Gerkens, a TV2 Csoport vezérigazgatójának beszéde hallható, aki sajtóhírek szerint a TV2-höz érkezését követően kijelentette, hogy „a cél az RTL kinyírása.”
„A felvétel alapján Gerkens egy éve még végtelenül magabiztosan beszélt az összegyűlt munkatársaknak arról, hogy a TV2-nek át kell vennie a piacvezető helyet az RTL Klubtól. Annyira, hogy a belső körben is szokatlanul erős kifejezést használt: a cél az RTL kinyírása.” – áll a HVG beszámolójában.
A lap szerint a TV2 vezérigazgatója nem támogatja az egyes politikusok elleni karaktergyilkosságokat, a szándékos lejáratást, de az új csatornához érkezését követően határozottan úgy gondolta, hogy az elérhető kormányzati források segítségével félre lehet állítani a rivális csatornát.
A HVG beszámolója nem említi, hogy milyen forrásból jutottak hozzá a hangfelvételhez. A magyar törvények egyelőre megengedik, hogy az újságírók ellenőrizetlen forrásoktól kapjanak állítólagos bizalmas információkat, így – bár történtek kezdetleges lépések ennek kiküszöbölésére – a törvény nem is teszi lehetővé, hogy a kiszivárogtatások forrását a jogellenesség látszata nélkül állami hatóság visszanyomozza. Ennek megfelelően a bizalmas iratokat, rejtélyes hangfelvételeket akár külföldi titkosszolgálat alkalmazottja is átadhatja az újságírónak, a hatóságok akkor sem tehetnek semmit.
A kiszivárogtatás ugyanakkor látványosan egy időben történik a piaci rivális tulajdonosi köre által folytatott nyílt nyomásgyakorlással. A napokban Angela Merkel pártjának külügyi szakpolitikusa, Norbert Röttgen a DPA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, „az Európai Unió intézményeinek fel kell lépniük a budapesti Közép-európai Egyetemet érintő magyar kormányzati tervekkel szemben”.
A TV2 legnagyobb piaci riválisa, az RTL Csoport legnagyobb tulajdonosáról tudni lehet, hogy „olyan személy, akinek Angela Merkel hivatalában felveszik a telefont”, és ennek köszönhetően tavaly – külföldi nyomásgyakorlással – elérte, hogy a kormány csökkentse a reklámadó mértékét.
Az ehhez hasonló rejtélyes hangfelvételek ma még teljesen legálisan vándorolnak az ellenzéki újságírókhoz, ami felveti annak lehetőségét, hogy idegen hatalmak a 2018-as országgyűlési választások eredményét is – teljesen legálisan és számonkérhetetlenül – befolyásolni tudják.

http://www.hidfo.ru/2017/04/ismeretlen-forrasbol-hangfelvetelhez-jutott-egy-kormanyellenes-sajtoorganum/

2017. április 4., kedd

A németeknek is köze lehet a Budapesten kezdődő tüntetésekhez

Behívatták az amerikai és a német követségek ideiglenes ügyvivőit a Soros György egyetemét támogató külföldi megnyilvánulások miatt. Simicska sajtónyilatkozatai az RTL-t védik, pedig aki az RTL reklámjait figyelemmel kíséri, már hónapokkal a CEU-ügy kezdete előtt tudhatta, hogy a hibrid forradalom nemsokára folytatódik.
Bekérette mára a magyar külügyminisztérium a német és az amerikai nagykövetségek ideiglenes ügyvivőit, hogy tisztázzák a felsőoktatási törvény módosítása körüli helyzetet – írja az Origo. A Külgazdasági és Külügyminisztérium keddi közleménye hangsúlyozta; Magyarországon minden felsőoktatási intézménynek be kell tartania a rá vonatkozó szabályokat, és ugyanezt várják el az USA és Németország által támogatott egyetemtől is.
Az Országgyűlés tegnap elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, miszerint a jövőben akkor működhet külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének támogatásáról államközi szerződést kötnek. A törvénymódosítást számos ország ellenezte, köztük a leghangosabban az USA és Németország, ahol magas rangú vezetők fejezték ki támogatásukat Soros György egyeteme iránt.
A németek azonban nem csak nem csak a tiltakozás miatt lehetnek érintettek a CEU-ügyben: Simicska Lajos tegnap látványos médianyilatkozattal próbálta immunizálni az RTL Klubot az azt érő esetleges kormányzati támadásokkal szemben. Az atlantista milliárdos sajtónyilatkozatát követően, amennyiben az RTL Klubot bármilyen szankció éri a hatóságok részéről, az emberek azt fogják gondolni, hogy a kormány orosz segítséggel akarja felszámolni a TV-csatornát – hiszen Simicska Lajos előre megmondta, hogy az RTL-t támadni fogják.
Az RTL Klub azonban érintőlegesen valóban a CEU-ügy kapcsán is célkeresztbe kerülhet: a német tulajdonú TV-csatorna januárban kezdett feltűnő rendszerességgel játszani egy reklámot, melynek szövege igen lényegre törő: „a hibrid forradalom folytatódik”. Természetesen ennek semmi köze a politikához – egy autóreklámról van szó -, a csatornát pedig nem az oroszok üzemeltetik, ezért aligha valószínű, hogy az utóbbi egy évben oly gyakran nyilatkozó titkosszolgálati szakértők ebből is botrányt csinálnak.
A „hibrid forradalom folytatódik” szövegű reklám azonban autóreklámként is más kontextusba helyeződik, amikor azt látni, hogy frekventált bejátszását követően heteken belül újra sokezres kormányellenes demonstrációk vannak Budapesten (politikai nyomásgyakorlás), az ellenőrizetlen működésű Facebook-csoportok hídlezárásokat terveznek és ezzel egy időben BKV-sztrájk kezdődik (infrastruktúra megbénítása), a nagykövetségek egy törvénytervezet ellen tiltakoznak, a Facebook kormánypárti sajtóorgánumot tilt le, és a főbb nyugati sajtóorgánumok címlapjain egy magyar belügy kapcsán jelennek meg éles kritikák.
A hibrid háború – negyedik generációs hadviselés – a hadviselésnek olyan módja, ami közvetlen katonai erő nélkül, azaz külföldről pénzelt politikai pártok, civil szervezetek, szélsőséges aktivista csoportok, a modern közösségi média és számos egyéb módszer – pl. hackertámadások, infrastruktúra túlterhelése, tőzsdemanipuláció – segítségével teszi lehetővé egy ország kormányának megdöntését. Ilyen, az infrastruktúra túlterhelését célzó lépések például a tömeges bevándorlás, vagy a tömegközlekedés megbénítását célzó megmozdulások.


http://www.hidfo.ru/2017/04/a-nemeteknek-is-koze-lehet-a-budapesten-kezdodo-tuntetesekhez/



Hihetetlen!
Előkerült az uniós zászló a kormányellenes tüntetésen

A Kossuth-téren gyülekező tömegben az unalomig ismételt frázisok kerültek elő: európai uniós zászló, korrupció, Orbán és Putyin mondjon le. Nem igazán szükséges megtekinteni a tudósításokat ahhoz, hogy tudni lehessen, mit skandál a tömeg és milyen transzparenseket lobogtatnak; a tüntetés külföldi szervezői a szokványos sablonból dolgoznak.
Több ezer megtévesztett ember gyűlt össze Budapesten az Országgyűlés épülete előtt, miután a törvényhozók megszavazták a felsőoktatási törvénynek az amerikai külügyminisztérium által kifogásolt módosítását. A kormánypolitikusok szerint is külföldi titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Index.hu élőben közvetíti az eseményeket a Kossuth-térről; tudósítóik már alig várják, hogy a nyugati sajtóban is jól mutató összecsapások kezdődjenek, hogy ezáltal az emberi jogi szervezetek is rákezdhessenek a megszokott monológra.
Az országgyűlés kedd reggel tartott vitát, kora délután pedig a képviselők többsége megszavazta a nem-európai oktatási intézmények működését szabályozó törvénymódosítást. Bár a felsőoktatási törvény jelenlegi formájában sem korlátozza az európai oktatási intézmények magyarországi működését, a tüntetők valamilyen érthetetlen módon azt skandálják, hogy „Európa, Európa”.
Ha igazán a mai törvénymódosításról szólna ez a tüntetés, azt skandálnák, hogy „Amerika, Amerika” (mert a törvénymódosítás az amerikai egyetemek esetében írja elő az államközi szerződés megkötését, európaiak esetében nem), de ez a tüntetés nem a mai törvénymódosításról szól, hanem kormányellenes aktivisták minden áron való utcára hívásáról.


A Kossuth-téren gyülekező tömegben az unalomig ismételt frázisok kerültek elő: európai uniós zászló, korrupció, Orbán és Putyin mondjon le. Nem igazán szükséges megtekinteni a tudósításokat ahhoz, hogy tudni lehessen, mit skandál a tömeg és milyen transzparenseket lobogtatnak; a tüntetés külföldi szervezői a szokványos sablonból dolgoznak. A parlament épülete előtt rengeteg a külföldi állampolgár, a megvezetett magyar fiatalok pedig egy sokmilliós tandíjért 80%-ban külföldi diákokat oktató iskoláért tüntetnek.
Az Index.hu cikke folyamatosan frissül, a Soros-pénzből működő szervezetek mára kiadták a jelentéseket, hogy Magyarországon középkori szintre esett vissza a demokrácia. Amelyik nem adta ki, az holnapra minden bizonnyal elkészül vele. A Facebook nem tiltotta le a tüntetést szervező csoportokat, annak ellenére, hogy a komment-áradat tekintélyes része erőszakos cselekmények előkészületeire utal. A történtek kapcsán érdemes felidézni a demokrácia és szólásszabadság magyarországi képviselőinek ide illő mondását: „lehet tüntetni – idővel majd megunják és hazamennek”.

http://www.hidfo.ru/2017/04/hihetetlen-elokerult-az-unios-zaszlo-a-kormanyellenes-tuntetesen/

Ezért „távolodik a Nyugattól” Magyarország

Az uniós vezető diplomaták azzal fenyegetőznek, hogy kizárják Magyarországot az Európai Unióból, ha a magyar kormány nem hajlandó csökkenteni a fehér lakosság arányát.
Németország, Franciaország és 21 másik tagállam ultimátumot fog adni Magyarországnak és Lengyelországnak; be kell engedniük a kvótarendszeren keresztül kiosztott migránsokat, vagy el kell hagyniuk az Európai Uniót – áll a The Times beszámolójában.
A brit lap szerint a két országnak választania kell, hogy része-e az európai együttműködésnek vagy nem – és amennyiben Magyarország úgy dönt, hogy Európa részei vagyunk, el kell fogadnunk, hogy az EU vezető szervei ide afrikai és közel-keleti migráns-közösségeket akarnak betelepíteni.
A lap név nélkül idéz egy magas rangú diplomatát, aki azt mondta, többé nem megengedett az az opció, hogy „fél lábbal kint vagyunk, fél lábbal pedig bent vagyunk” Európában; ha úgy döntünk, hogy az EU tagjai akarunk maradni, be kell fogadnunk és le kell telepítenünk a kvótarendszer által évente ide kiosztott migránsokat.
A magyar kormány 2014-ben döntött arról, hogy a külgazdaságot „több lábra kell állítani”. Az akkor megkezdett folyamat azonban csak a következő években válik fontossá, amikor Magyarország demográfiai összetétele szempontjából döntő jelentőségű lesz, hogy az ország főként nyugati pénzforrásoktól és az uniós forrásoktól függésben létezik-e, vagy képes alternatív forráshoz jutni – pl. Oroszország -, amikor az EU egyszer úgy dönt, hogy csak akkor kapjuk meg az uniós forrásokat, ha a kormány engedélyezi a színesbőrű migránsok tömeges letelepítését Magyarországon.

http://www.hidfo.ru/2017/04/ezert-tavolodik-a-nyugattol-magyarorszag/


Aktivizálta magát Soros “megbízható szövetségese”

A Soros nemzetközi hálózatában megbízható személyként nyilvántartott politikus szerint be kell engedni a migránsokat Európába, utána pedig Magyarországra kell hozni őket, mert ellenkező esetben nem kapjuk meg az uniós forrásokat.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádiónak nyilatkozva nehezményezte, hogy a magyar hatóságok nem engedik be a migránsokat az országba, a menedékkérelmük elbírálását váró ismeretlen személyeket pedig nem engedik szabadon mozogni Magyarország területén és ezáltal a schengeni övezetben. Szerinte a kormány meg kell hátráljon, hiszen a határok megnyitásával még el lehetne kerülni, hogy az Európai Unió megvonja Magyarországtól az egyébként nemzetközi szerződésben garantált fejlesztési forrásokat.
Niedermüller azt mondta, még abban az esetben sem lehetne büntetésnek nevezni a brüsszeli nyomásgyakorlást, ha az EU ténylegesen megvonja a forrásokat Magyarországtól. Ebben az esetben szerinte nem büntetésről van szó, hanem arról, hogy ha egy bizonyos ország kormánya egy bizonyos területen nem hajlandó együttműködni az Európai Unióval, akkor a közösségnek megvan az a lehetősége, hogy más területeken ő ne működjön együtt az adott tagállammal.
Bár a Demokratikus Koalíció a migránsok szétosztását folytató kvótarendszerrel kapcsolatos európai viták során mindvégig azt a hazugságot terjesztette Magyarországon, hogy „nincsenek is kvóták, a menekülteket senki nem akarja elosztani Európában”, Niedermüller a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában már azt mondta; Magyarország el kell fogadja és le kell telepítse a kvótarendszer által rá kiszabott migránsokat, hogy „ezzel szimbolikusan kimutassa hajlandóságát a közös európai menekültügyi politikában”.
Niedermüller szerint egyébként a migránsok nem jelentenek veszélyt a közbiztonságra, emiatt minden menekültet ellenőrizhető módon be kellene fogadni (majd a kvótarendszer alapján szétosztani őket) Európában.
2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek többek közt Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit, titkos dokumentumait tartalmazzák. A kiszivárogtatott belső használatú iratokból kiderült, hogy Niedermüller Péter úgynevezett „megbízható személyként” van nyilvántartva Soros György nemzetközi ügynökhálózatában.

http://www.hidfo.ru/2017/04/aktivizalta-magat-soros-megbizhato-szovetsegese/

2017. április 2., vasárnap

Terrorcselekményt követhetett el egy amerikai vállalat Magyarországon

ra tervezett törvénymódosítás visszavonását.
A tüntetés résztvevői a nemzetközi médiának címzett – angol nyelvű – transzparensekkel vonultak fel, és követelték, hogy a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemre (CEU) ne legyen érvényes a felsőoktatási törvény módosítása, amiről a kormánypártok hétfőn terveznek szavazni. Egy órával azelőtt, hogy a tüntetések megkezdődtek, az amerikai közösségi média üzemeltetői felfüggesztették a Soros-féle demonstrációkkal szemben kritikát megfogalmazó oldal működését.
A 888.hu azt írta, a történtek alátámasztják, hogy a liberalizmus a másként gondolkodók eltiprására törekszik, megpróbálja elfojtani az eltérő véleményeket.
„Ma kiderült, hogy a gondolatrendőrség nem Orwell könyvében, nem a távolba nyúló diktatúrákban létezik, hanem itt van közöttünk. Ott virít számítógépünkön, telefonjainkon. Mindenki megtapasztalhatja. A Facebook úgynevezett algoritmusai: Soros, liberálisok, és Zuckerberg maffiája dönti el mit írhatsz le, mit oszthatsz meg, mit gondolhatsz és mit nem. […]
Nem szóltak semmit, fogták magukat és ezen a szép vasárnap délutánon hirtelen elérhetetlenné tették a több mint 105 ezer kedveléssel és ugyanennyi követővel rendelkező oldalt.” – írták.
A Facebook korábban már számos alkalommal segítette a Magyarország ellen nemzetközi érdekközösségek által vívott hálózati hadviselést, ennek részeként többek közt nemzeti radikális szurkolói közösségek, később nem-liberális politikai közösségek oldalait törölték. A 2015-ös nagy bevándorlási hullám előtt – mintha csak előre tudták volna – a Facebook „nagytakarítást” hajtott végre és minden nagyobb nemzeti radikális közösség oldalát kitörölte. Később a Jobbik radikális szárnyához köthető oldalakat távolítottak el, szintén indoklás nélkül.
A 888.hu oldalának törlése azonban más esetnek tekinthető; utóbbi már nem pusztán ideológiai alapon folytatott vélemény-cenzúra, hanem szorosan összeköthető egy a magyar kormány által tervezett törvénymódosítás ügyével, ami a magyar kormányra gyakorolt nyomásnak minősülhet. Egy kormánypárti weboldal Facebook-oldalának blokkolása – ilyen kontextusban – Magyarország törvényei szerint terrorcselekmény-gyanús lépés.
A Btk. szerint terrorcselekményt követ el, aki állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön.
A Facebook a mai napon egy a kormánypárti oldalt törölt, egy időben azzal, hogy folyamatban voltak a kormány által tervezett törvénymódosítás elleni tüntetések, melyekkel szemben az adott oldal éles ellenvéleményt fogalmazott meg. Vitatható, hogy a Facebook részéről ez pusztán „nyomásgyakorlásnak” vagy „kényszerítésnek” minősül-e, de az tény, hogy az amerikai vállalat a magyar törvények szerint ma egy terrorcselekmény-gyanús tettet követett el, amit az érintett hatóságoknak hivatalból vizsgálniuk kellene.

http://www.hidfo.ru/2017/04/terrorcselekmenyt-kovethetett-el-egy-amerikai-vallalat-magyarorszagon/



Figyelmeztető lövés

Indoklás nélkül blokkolt majd egy napra rá újra elérhetővé tett a Facebook egy a CEU bezárása ellen tüntetőkkel szemben kritikát megfogalmazó oldalt. A blokkolás a CEU ügyével kapcsolatos tüntetés előtt egy-két órával kezdődött, a tüntetés végeztével másnapra újra elérhető volt a kormánypárti weboldal.
Újra beavatkozott a Facebook a magyarországi médiaegyensúly alakulásába egy nem-liberális politikai weboldal fiókjának blokkolásával. A kormánypárti hírportál napi rendszerességgel fogalmazott meg kritikát Soros György társadalomformáló pénzosztogatásával szemben, kritizálta a külföldről pénzelt álcivil szervezetek magyarországi tevékenységét, emellett a Soros György nemzetközi aktivista-hálózatát leleplező WikiLeaks-kiszivárogtatásokról is beszámolt. A weboldal Facebook-oldalát azt követően blokkolták, hogy Budapesten több helyszínen megkezdődött a gyülekezés a Soros György egyetemének bezárása elleni tüntetésekre.
A kormánypárti weboldal blokkolásával a Facebook beavatkozott a magyar médiapiaci egyensúlyba, mert a közösségi média üzemeltetői szemmel láthatóan ideológiai alapon és konkrét politikai ügyek mentén döntöttek egy-egy népesebb elérésű felhasználó blokkolásáról. Miközben a liberális nézeteket képviselő weboldalak elérését semmivel nem korlátozza a Facebook, a nem-liberális politikai közösségek/hírportálok fiókjait immár rendszeres jelleggel teszi elérhetetlenné. Korábban a jobboldali radikális csoportok közönség-elérését ritkította meg az amerikai közösségi média, a tegnapi lépéssel pedig – annak időzítése miatt – egy konkrét politikai ügy mellett, a CEU működésének fenntartása mellett köteleződött el a Mark Zuckerberg által alapított vállalat.
Valamennyi eset egyértelművé tette, hogy a liberális és a nem-liberális felhasználók nem egyenlő feltételekkel használhatják a Facebook szolgáltatását.
Korábban egy orosz geopolitikai szakértő, Andrej Koribko könyvében kifejtette, mivel magyarázhatóak az ehhez hasonló lépések: az online közösségi média térnyerésével a hálózati hadviselés mindennapossá vált, ebben az új hadviselési formában vannak jelen technikai segédeszközként a Facebook-hoz hasonló vállalatok, melyek lehetővé teszik a nem-liberális kormányok elleni gyors mozgósítást, nagy létszámú potenciális tüntető elérését.
Miközben a liberális/bevándorláspárti csoportok korlátlanul növelhetik közösség-elérésüket és használhatják a Facebook szolgáltatását tömegdemonstrációk szervezésére, a Facebook üzemeltetői minden egyes számukra kényes, mérföldkő jellegű külpolitikai vagy belpolitikai történés előtt nagytakarítást hajtanak végre.
A Facebook nem törölte az Angela Merkel Budapestre érkezésekor szimpátiatüntetést szervező csoportokat, de eközben alapos előkészület jelleggel kitörölt számos olyan felhasználót, ami Vlagyimir Putyin Budapestre érkezése előtt hajlandóságot mutatott arra, hogy szimpátiatüntetést szervezzen, és ehhez megfelelő (néhány tízezret bőven meghaladó) tömegelérése volt.
Miközben a Facebook nem törölte a bevándorláspárti csoportokat sem – annak ellenére, hogy azok bizonyítottan a terrorszervezetek terjeszkedését segítik elő -, a 2015-ös nagy migrációs hullám előtt blokkolta a legnagyobb magyar radikális jobboldali weboldalak/politikai közösségek felhasználóit, hogy ezek a csoportok ne rendelkezzenek nagy tömegeléréssel, amikor a sokszázezres migrációs hullám ideér a magyar határokhoz.
A CEU melletti nyílt kiállással a Facebook üzemeltetői figyelmeztető lövést adtak le: ti ott Magyarországon egy amerikai közösségi média szolgáltatását használjátok, tűrnötök kell, hogy esetenként az amerikai érdekcsoportok nézetei mentén a fiókjaitok törölve lesznek. Nem csak egyértelművé vált ezáltal, hogy a Facebook a hálózati hadviselés eszköze immár Magyarországon is, de utóbb megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy a hálózati hadviselésnek ez az eszköze csak a liberális oldal számára elérhető, a veszélyes nagyságúra duzzadt politikai ellenfeleket egyik óráról a másikra is elnémíthatják.

http://www.hidfo.ru/2017/04/figyelmezteto-loves/

2017. március 31., péntek

Az USA beavatkozna a magyar oktatásügybe

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma megfogalmazta elvárásait a magyar felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban.
„Az Egyesült Államok aggódik a magyar kormány március 28-án beterjesztett, új törvénytervezete miatt, amely új, célzott és súlyos követelmények elé állítja a külföldi egyetemeket.” – írja a HVG az amerikai külügyminisztérium weboldalán megjelent közleményre hivatkozva.
A közleményben az amerikai külügy felszólítja a magyar kormányt, hogy tartózkodjon minden olyan jogalkotói lépéstől, ami Soros György egyetemének „függetlenségét” korlátozza, vagy a működését hátráltatja.
„Nyomatékosan kérjük Magyarország kormányát, hogy tartózkodjon minden olyan jogalkotói lépéstől, amely a CEU működését és függetlenségét veszélyeztetné.” – írták.
Magyarország külügyminisztériuma egyelőre nem fogalmazott meg semmilyen elvárást vagy követelést azzal kapcsolatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok milyen törvényeket ne hozzon az amerikai felsőoktatásra vonatkozóan.

http://www.hidfo.ru/2017/03/az-usa-beavatkozna-a-magyar-oktatasugybe/



Nagyon sokan tiltakoznak Soros György egyetemének beszántása ellen

Híres akadémikusok, és még híresebb Nobel-díjasok száját hagyták el Soros György egyetemét támogató szavak az utóbbi néhány napban.
Az amerikai nagykövetség, az amerikai külügyminisztérium és több hazai egyetemi tanszék is ellenzi Soros György egyetemének bezárását. Az Index.hu emellett közzé tette a CEU mellett kiálló Nobel-díjasok immár 15 fősre duzzadt listáját (Barack Obama nincs rajta). Kiderült; „a világ legnagyobb élő közgazdászai” is kiállnak Soros mellett (a holtak nem, bár ezt a liberálisoknál soha nem tudni).
„A levelet több mint 150 közgazdász írta a világ vezető egyetemeiről, többek között a Harvardról, a Yale-ről, a Columbia-ról, az MIT-ről vagy a London School of Economicsról. A levélben azt írják, elismerésüket és csodálatukat szeretnék kifejezni a CEU iránt, amely a régió egyik vezető egyeteme.” – írták.
A CEU-t támogató külföldi érdekközösségek mellett azonban – a hazai támogatás látszatát fenntartandó – tüntetést is szerveznek vasárnap, melynek célja, hogy az ott készült fotókat a Nyugat Legnagyobb Élő Újságírói mind címlapon hozzák.
A kormány válasz-közleménye szerint “Magyarország kormánya meglepetten tapasztalta, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma ténybeli tévedéseken alapuló sajtóközleményt tett közzé”. Emellett hangsúlyozta; Magyarország szuverén ország, amely “külkapcsolatait a kölcsönös tisztelet, a jószándék és a megegyezésre törekvés jegyében alakítja”.

http://www.hidfo.ru/2017/04/nagyon-sokan-tiltakoznak-soros-gyorgy-egyetemenek-beszantasa-ellen/



Hamis fény:
Álhírrel toborzott tüntetőket az Index.hu

Álhírrel manipulálta a közvéleményt tüntetések provokálása céljából az Index.hu. A liberális hírportállal kapcsolatban korábban kormánypolitikusok is elismerték, hogy alkalmazottai külföldi titkosszolgálatokkal folytathatnak együttműködést.
Álhírek terjesztésével toborzott kormányellenes tüntetőket az Index.hu, köztudottan amerikai titkosszolgálati szálakkal rendelkező hírportál. Az Index a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem fiktív közleményét vette át, miszerint az Oktatási Hivatal számukra küldött állásfoglalásában elismerte, hogy az egyetem törvényesen működik.
A CEU weboldalán megjelent bejegyzésben az állt: „az Oktatási Hivatal állásfoglalása megerősíti, a CEU törvényesen működik Magyarországon a miniszterelnök és más politikusok állításaival szemben”. Az Oktatási Hivatal azonban nem adott ki ilyen közleményt; az Index az álhír terjesztésével megtévesztette olvasóit, és azt a látszatot keltette a Budapesten gyülekező tüntetőkben, hogy egy törvényesen működő egyetemet támogatnak.
A CEU honlapján az eredeti közlemény helyett azóta egy pontosítás olvasható, amelyben konkrétan kijelentik, hogy az egyetem működési engedélyének felülvizsgálata még folyamatban van, vagyis a működés törvényes voltát még semmilyen hivatal nem ismerte el.
Az eredetileg megjelent fiktív közlemény – amit az Index leközölt, és amely szerint a CEU törvényesen működik – azonban a liberális sajtóorgánumnak köszönhetően legkevesebb másfél millió emberhez eljutott, és többek közt ennek okán több ezer ember tüntetett vasárnap Soros György egyeteme mellett. A tüntetők az Indexen megjelent álhírnek köszönhetően azt gondolhatták, hogy egy törvényesen működő oktatási intézmény mellett állnak ki.
Az Index.hu pénteken este közölte az álhírt, ekkor és a következő napon valamennyi, Soros György pénzéhez kötődő sajtóorgánum aktívan folytatta a tüntetés népszerűsítését, így az Index által leközölt álhír is bejárta a magyar sajtót.
Péntek este azonban az Oktatási Hivatal közölte: nem adtak ki olyan közleményt, amelyben a CEU működésének törvényes voltát elismerték volna. Az OH weboldalán megjelentekben az állt; a hivatal „a CEU közleményére hivatkozva egyes portálokon megjelent híresztelésekkel ellentétben nem adott ki semmiféle állásfoglalást arról, hogy a CEU törvényesen működik”.
Az álhír hatását azonban nem tompította ez a rövid közlemény; két nappal később több ezren tüntettek Soros György egyetemének betiltása ellen. A liberálisok álhírek terjesztésével végre utcára tudtak vinni pár ezer embert, abban reménykedve, hogy az álhírek terjesztéséért majd nem kell vállalniuk a felelősséget – de ha valaki mégis vállalja a felelősséget, a CEU egy vezetője fogja állni a sarat, hiszen „nekik már úgyis mindegy”. Az Index alkalmazottja csak átvette ezt a fiktív közleményt, az azt megjelentető személyt pedig vélhetően nem fogja kiadni az Egyesült Államok.
Korábban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, és az amerikai külügyminisztérium is határozott elvárásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy Magyarország kormánya milyen törvényt hozzon vagy ne hozzon a felsőoktatás terén. Nem meglepő, hogy az Index.hu álhírekkel támogatja ezeket a követeléseket – korábban már több kormánypolitikus is elismerte, hogy a liberális sajtóorgánum együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal.
2014 szeptemberében Semjén Zsolt kormányfő-helyettes azt nyilatkozta, hogy az Index.hu átvette a külföldi titkosszolgálatok dezinformációs anyagait, és közreműködik az ukrán titkosszolgálatok által a kettős állampolgárság lejáratására indított információs kampányban. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig hetekkel ezelőtt azt mondta: “Az Indexen rendszeresen és sorozatosan nemzetbiztonságot érintő cikkek jelennek meg, ott titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk látnak napvilágot. Ez nem véletlen. Néhány indexes újságíró tollából rendszeresen ilyen anyagok jelennek meg, amelyek koncepciózusak. Jó lenne végre tisztázni, milyen titkosszolgálati szála van az Indexnek.”

http://www.hidfo.ru/2017/04/hamis-feny-alhirrel-toborzott-tuntetoket-az-index-hu/


Nemzetbiztonsági szempontok mentén dönthetnek Soros György egyeteméről

Gyorsított eljárásban tárgyalják a felsőoktatás törvény tervezett módosítását, így akár már holnap is döntés születhet a CEU ügyében. Soros György egyetemének megregulázására az MSZP, a Jobbik és az LMP szavazott nemmel.
A Fidesz-KDNP igennel, az MSZP-Jobbik-LMP tömb pedig nemmel szavazott a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításának gyorsított eljárásban tárgyalására. A „115” igen, 49 „nem” szavazattal elfogadott beadványt követően kivételes eljárásban döntenek a törvénymódosításról, amit így akár már holnap megszavazhatnak.
A törvénymódosítás – indoklása szerint – szigorúan külpolitikai és nemzetbiztonsági érdekeknek rendeli alá a Magyarországon működő külföldi oktatási intézményeket.
„Az Nftv. vonatkozó rendelkezéseinek biztosítania kell a nemzetközi felsőoktatási együttműködés […] működtetésével járó hallgatói, oktatói mozgás, beutazás során az időszerű nemzetbiztonsági szempontok érvényesülését.” – áll a tervezet indoklásában.
A törvénymódosítás kimondaná, hogy Magyarország területén csak akkor működhet külföldi oktatási intézmény, ha a származási ország és Magyarország kormánya egyaránt támogatását fejezi ki a működésére vonatkozóan. Ennek értelmében a külföldi egyetemek a továbbiakban államközi szerződés keretén belül működhetnének Magyarországon.
Magyar nemzetbiztonsági érdek
A törvénytervezet ennek okán kapott az utóbbi napokban látott mértékű médiavisszhangot: Soros György támogatói egy olyan jövőképet dédelgetnek, mely szerint a nemzetállamok helyét átveszi egy globális civil társadalom, ahol nincsenek többé nemzetállamok, így határok sincsenek. A kormány által javasolt tervezet amiatt fájó pont Soros követőinek, mert előírná, hogy a működésükhöz mindenféleképpen nemzetállami szereplőket kell bevonni. Ez egy igen kínos pont azoknak a külföldi milliárdosoknak, akik a nemzet-államiság megkerülésére – majd felszámolására – törekszenek, és oktatóikat is ennek szellemében válogatják össze.
Az új törvénymódosítást követően egy külföldi vagyonos személy csak akkor kezdhet egyetemet szervezni Magyarországra, ha ahhoz legalább két nemzetállam – a származási ország és Magyarország – támogatását is meg tudja szerezni.
Európai érdek
A felsőoktatási törvény módosításába ráadásul bekerülne (ezt a liberális sajtó érthető módon nem hangsúlyozza), hogy EU-tagállamok esetében nem szükséges ilyen államközi szerződést kötni. A tervezet ezek szerint nem akadályozná a tudás áramlását Európában – ugyanakkor megakadályozná, hogy nem-európai országok vagyonos állampolgárai a törvények kijátszásával működtessenek egyetemet Magyarországon. Az Amerikai Egyesült Államokra, közel-keleti országokra érvényes ez a korlátozás, de az európai nemzetköziséget aligha érinti.
A felsőoktatási törvény tervezett módosítása tehát az oktatás terén a transzatlanti – amerikai-európai – együttműködés elé állít bizonyos korlátokat, ami helyett inkább a tisztán európai együttműködésre fekteti a hangsúlyt.
Furcsa együttállás
Annak a törvénymódosításnak gyorsított eljárásban tárgyalására, ami elkerülhetetlenné teszi a nemzetállami szereplők bevonását a nemzetközi oktatási együttműködésbe, nemet mondott minden ellenzéki párt. A tervezett módosítás előrehozását 115-49 szavazati arányban fogadták el. Nemmel az MSZP, a Jobbik és az LMP szavazott. A Demokratikus Koalíció már egy ideje nem képviseli szavazóit a parlamentben, ők már korábban kifejezésre juttatták, hogy úgy ahogy van, az egész oktatást kivennék nemzetállami jogkörből és Brüsszel kezébe adnák.

http://www.hidfo.ru/2017/04/nemzetbiztonsagi-szempontok-menten-donthetnek-soros-gyorgy-egyetemerol/