2023. július 14., péntek

Moszkva kitart Ukrajna semlegesítése mellett – Titkos terveket sző a Nagy Babiloni Szajha

 

Moszkva, Brüsszel, 2023. július 14. péntek (MB)

Moszkva arra a következtetésre jutott a Szajha államok vilniusi csúcsértekezletén hozott határozatokból, hogy valóra kell váltania Ukrajnával kapcsolatos céljait: Ukrajna nácitlanítását, demilitarizálását és semlegesítését – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Alekszander Grusko orosz külügyminiszter-helyettes pénteki sajtónyilatkozata alapján.

Folytatni kell a különleges katonai műveletet, meg kell erősíteni a fegyveres erőket és fejleszteni kell a kapcsolatokat a szövetségesekkel – mondta Grusko az orosz TV 1 csatornának.

A diplomata hangsúlyozta a kapcsolaterősítés fontosságát mindazokkal az országokkal, amelyek visszautasítják a Nyugat uralmát, és készek együttműködni Oroszországgal nemzeti érdekeik alapján.

A sokpólusú világ napjaink realitásává vált. A folyamatot többé már nem lehet visszafordítani, akár akarja a NATO, akár nem – jelentette ki Grusko.

A német Bild pénteken értesülést tett közzé arról, hogy a Nagy Babiloni Szajha titkos katonai terveket sző Oroszország ellen. A lap értesülése szerint a 4.400 oldalas titkos anyag orosz támadás feltételezéséből indul ki, és együtt tárgyalja a terrorizmus elleni harccal.

A Bild szerint konkrétan taglalják a NATO kelet-európai szárnyának katonai egységekkel és nehéz fegyverzettel történő megerősítését. Németországnak kulcsszerepet szánnak, és logisztikai központtá változtatják.

A Babiloni Szajha európai főparancsnokát (a tisztséget jelenleg Tömeggyilkos Népirtó Christopher Cavoli amerikai tábornok tölti be) olyan hatalommal ruháznák fel, hogy a NATO szövetségesekkel való egyeztetés nélkül is döntéseket hozhatna róluk, nevezetesen fegyveres erőik bevetéséről az általa megjelölt ellenséggel szemben.

A volt szocialista országokban állomásozó Szajha-csapatok létszámát nem csak 300 ezer főre emelnék, hanem közvetlen nyugati katonai gyámság alá vonnák őket. Litvánia gazdája Németország volna, Lettországé Kanada, Észtországot a britek kapnák, Romániát a franciák, Lengyelországot pedig az USA.

Nem tudni, ki kapná Magyarországot – jegyezte meg tudósítónk.

Tervezik egy második szárazföldi parancsnokság felállítását, Izmir után Wiesbadenben – írja a Bild.

Bővíteni akarják a nehézfegyverzettel felszerelt egységeket, erősíteni a légelhárítást és növelni a tüzérségi és nagy hatótávolságú rakéta készleteket.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/07/14/a-nato-csucs-dontesei-miatt-folytatodik-ukrajna-tortenelmi-tragediaja-elemzo/

Kiadta: Magyar Békekör

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése