2019. február 20., szerda

Oroszország az Egyesült Államokat is célba veheti (Amit az egyik megtehet, a másiknak ahhoz nincsen joga)

Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai telepítése esetén Oroszország nemcsak az ezeket az eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt szerdán Moszkvában elmondott évértékelő beszédében.
Közölte, hogy Moszkva nem szándékozik elsőként ilyen eszközöket telepíteni Európába.
Az elnök ismételten a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről megkötött INF-egyezmény megsértésével vádolta Washingtont. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy Oroszország senkit sem fenyeget, válaszlépései védelmi jellegűek, valamint teljes értékű, egyenjogú és baráti viszonyra törekszik az Egyesült Államokkal.

MTI


Elfogadhatatlan az az orosz fenyegetés, hogy az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak a szóban forgó eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni
– jelentette ki a NATO helyettes szóvivője szerdán.
Piers Cazalet rövid nyilatkozatában kijelentette: a NATO, mint védelmi szövetség mindig készen áll arra, hogy megvédje bármely tagját minden veszélytől.
A szóvivő hangsúlyozta, Oroszország továbbra is megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló (INF) megállapodás rendelkezéseit.
Kiemelte, a NATO nem akar újabb hidegháborút, sem újabb fegyverkezési versenyt.
Arra emlékeztetett, hogy a szövetség nem először szólítja fel Oroszországot arra, hogy tegye átláthatóvá a szerződésben foglalt fegyverek esetleges fejlesztésének és gyártásának dokumentumait, valamint teljes és ellenőrizhető módon feleljen meg kötelezettségvállalásainak a szerződés megőrzése érdekében.
” A NATO rakétavédelmi rendszerével kapcsolatos orosz állítások arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy elvonják a figyelmet az INF-szerződés megsértéséről” – mondta.
Mint azt a katonai szövetség világosan és többször is hangsúlyozta, a NATO rakétavédelme kizárólag védekező jellegű. A romániai és a lengyelországi telepítések pedig teljes mértékben megfelelnek a megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásoknak – közölte a szóvivő.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt szerdán Moszkvában elmondott évértékelő beszédében az INF-megállapodás megsértésével vádolta meg az Egyesült Államokat és úgy nyilatkozott, Oroszország nem szándékozik ilyen rakétákat elsőként telepíteni Európába. Ha ezeket valóban legyártják és Európába szállítják, akkor hirtelen kiéleződik a helyzet a nemzetközi biztonság terén, ami komoly fenyegetést teremt Oroszország számára.
Az Egyesült Államok február elején jelentette be, hogy megkezdi az INF-egyezményből való kivonulás folyamatát, és felfüggeszti a szerződésből eredő kötelezettségvállalásait, valamint fél évet ad Moszkvának a követelései teljesítésére.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése