Kent Ekeroth szerint Svédország tanulhatna a magyar néptől, amiért megtartja saját kultúráját és magas szinten képviseli az európai értékeket.
Kent Ekeroth, aki korábban több alkalommal is elismerően szólt Magyarországgal kapcsolatban, amiért a magyar kormány “kiáll Európa érdekeiért”, azt tervezi, hogy véglegesen Magyarországra költözik – írja a Svenska Dagbladet svéd napilap.
A politikus korábban élesen kritizálta a svéd kormány bevándorláspolitikáját, ami szerinte túlságosan befogadó, illetve azt mondta, hogy Svédországnak sok tanulnivalója lenne a magyaroktól.
“Először is, náluk nincs tömeges bevándorlás. Ez az egyik legfontosabb dolog. Értékelik a saját kultúrájukat, és az európai civilizáció alapjait” – mondta Kent Ekeroth általánosságban “a magyarokra” vonatkozóan, indokként arra, hogy pontosan miért is akar Magyarországon letelepedni.
A politikus szerint Budapestre költözésének egy másik oka, hogy Svédországban állandó fenyegetettségben kell éljen.
Ekeroth egy februári beszédében kiemelkedő példának nevezte Magyarországot, és köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért kiáll Európa érdekeiért. Beszédében úgy fogalmazott; a magyar nép korábban is Európát védte a törökökkel szemben, napjainkban pedig a George Soros vezetése alatt álló liberális baloldaltól védi Európát.

http://www.hidfo.ru/2018/03/magyarorszagra-emigralna-egy-sved-parlamenti-kepviselo/