Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini felszólította Aleksandar Vucic szerb elnököt és Hashim Thaci koszovói vezetőt, hogy törekedjenek a helyzet eszkalálódásának elkerülésére, miután Koszovóban letartóztattak egy szerb politikust.
Koszovóban a rendőrség hétfőn letartóztatta Marko Djuric szerb politikust egy a Koszovó és Szerbia közti kapcsolatok normalizálását célzó találkozón, majd később deportálták őt Szerbiába. A szerbek által lakott településeken ennek eredményeként tüntetések kezdődtek. Sajtóhírek szerint 32 ember megsérült az utcai összecsapások során, a rohamrendőrök könnygáz bevetésével oszlatták a tömeget.
Az uniós tisztviselő Vuciccal és a koszovói vezetővel egyaránt telefonbeszélgetés során egyeztetett. Az ezt követően megjelent közlemény szerint az Európai Unió felszólítja Koszovót és Szerbiát, hogy brüsszeli közvetítéssel és párbeszéd által oldják meg a problémákat. Mogherini később Belgrádba látogatott a konfliktus rendezése érdekében.
Vucic kijelentése szerint a Koszovóban történt incidens egyértelműen provokáció, és mindenki, aki abban részt vett, a szerbiai igazságszolgáltatás előtt kell feleljen.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, a nyugati országok támogatásával, de Szerbia nem ismerte el az ország területi egységének megbomlását. Az Európai Unió később a szerb EU-csatlakozás feltételéül szabta, hogy Belgrád fogadja el Koszovó leszakítását és ismerje el a koszovói államiságot.

http://www.hidfo.ru/2018/03/az-eu-szerint-szerbia-el-kell-fogadja-koszovo-fuggetlenseget/



Az USA kiprovokálja a terrortámadást Koszovóban?

A külügyminisztérium figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy ne utazzanak Koszovóba az ünnepek idején, a terrortámadás fokozott kockázata miatt.
“A külügyminisztérium felhívja az amerikai állampolgárok figyelmét Koszovóban a terrortámadás fokozott kockázatára, külünösen az ünnepek idején” – áll a figyelmeztető közleményben.
A figyelmeztetés szerint extrémista csoportok “könnyű célpontok” ellen hajthatnak végre merényletet, főként a katolikus és ortodox ünnepi összejöveteleken.
A közleményben az áll, hogy az amerikai állampolgárok fokozott éberséggel ügyeljenek biztonságukra, amikor helyi turistalátványosságokat látogatnak meg, vagy bárokba, bevásárlóközpontokba, esetleg templomba mennének Koszovó területén, mert a terroristák ezeket a helyeket könnyű célpontnak tartják.

http://www.hidfo.ru/2018/03/az-usa-szerint-terrortamadas-tortenhet-koszovoban/