Német titkosszolgálatokkal is együttműködhettek azok az újságírók, akik rendszeresen jelentetnek meg Oroszországgal szemben kritikus újságcikkeket. A lap szerint az újságírók konspiratív módon találkozgattak a német ügynökökkel.
A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) titokban Oroszországgal szembeni kritikus hozzáállást erősítő tartalmakat adott át számos újságírónak – derült ki a Tagesspiegel beszámolójából. A lap szerint az újságírók konspiratív módon találkozgattak a német ügynökökkel, ekkor került sor az információk átadására.
Mint kiderült; a német titkosszolgálatok már az előtt is felhasználtak ilyen célra általuk kiválasztott újságírókat, hogy a BND vezetője nyíltan felszólította a sajtóalkalmazottakat Oroszország kritizálására.
Képernyőmentés az Index.hu címlapjáról Novemberben a BND vezetője, Bruno Kahl maga is felszólította a nyugati országokat arra, hogy ellensúlyozzák “azt a potenciális fenyegetést”, amit Oroszország jelent. Kahl a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva azt mondta;
“Ahelyett, hogy az európai biztonság szempontjából partnerként tekintenénk Oroszországra, potenciális fenyegetésként kell tekintenünk rá.”
A Tagesspiegel azt írja, az újságírók nem csak konspiratív módon találkozgattak titkosszolgálati alkalmazottakkal, de emellett a német kormány is szoros kapcsolatot tart fenn bizonyos “kiválasztott” sajtóalkalmazottakkal.
A német lap nem említi kifejezetten, hogy melyik ország újságíróinak adagolták az információt a német titkosszolgák. Ugyanakkor, egy amerikai hackercsoport korábban olyan adatállományt hozott nyilvánosságra, mely bizonyítja, hogy a liberális újságírók rendszeresen kapnak külföldről kifizetéseket.


http://www.hidfo.ru/2017/12/nemet-titkosszolgalatok-segitik-az-oroszorszag-elleni-mediakampanyt/