Spanyolországban fegyveres rendőrök vadásznak a katalán függetlenségi referendumra szánt szavazólapokra, urnákra és szavazásra buzdító szórólapokra. Katalóniában nyomdákat, újságok szerkesztőségeit kutatják át, és lefoglalnak mindent, ami a népszavazáshoz köthető.
A helyi sajtó szerint több mint hatezer szavazóurnát készítettek elő az október 1-re kiírt függetlenségi referendumra, ezekről a függetlenségi referendumot támogató katalán rendőrvezető, Toni Castejon azt állítja, a rendőrség sem tudja, hol vannak. A madridi kormány mindent elkövet a népszavazás megakadályozása érdekében; a Reuters beszámolója szerint Katalónia hivatali vezetőire börtönbüntetést róhatnak a referendum támogatása esetén.
Albert Batet, egy katalán község polgármestere a lapnak nyilatkozva azt mondta, a rendőrség a polgármestereket, a nyomdákat, helyi lapok szerkesztőségeit egyaránt zaklatja a referendumhoz köthető eszközök után kutatva, amivel “a demokrácia határait feszegetik.”
Azok a helyi hivatalok, melyek helyt adnak a népszavazásnak, szintén jogi eljárást kockáztatnak. A madridi hatóságok emellett már azzal is fenyegetőztek, hogy lekapcsolják az áramot azokban az iskolákban, melyek szavazóhelyként működnek október 1-jén. A szavazólapok elosztásában résztvevő személyeket szintén büntetőeljárás alá vonják.
A spanyol belügyminisztérium szerint pénteken a rendőrség több mint százezer, a kampányhoz használt hirdetési anyagot foglalt le, bár arról nem számoltak be, hogy hol zajlottak a rajtaütések és pontosan mit foglaltak le.
Katalónia legfelsőbb bírósága szintén figyelmeztetéseket adott ki hét napilapnak, hogy ne vegyenek részt a referendum előtti kampányban, a postai alkalmazottakat pedig felszólították, hogy ne vegyenek részt a választási anyagok elosztásában.

Szombaton az El Vallenc katalán lap szerkesztőségét kutatták át rendőrök. A több mint 5 órán át zajló kutatás során spontán tüntetés szerveződött a szerkesztőség épülete elé, ahol a résztvevők a függetlenségi referendum engedélyezését követelték.
A függetlenségi referendum weboldalát működtető irodát már szerdán lezárták a hatóságok. Carles Puigdemont katalán elnök saját Twitter-oldalán 24 órán belül egy új linket adott a weblaphoz. Az új weboldal működtetéséről a WikiLeaks alapítója, Julian Assange gondoskodott, aki maga is támogatja a katalán függetlenségi referendumot.

http://www.hidfo.ru/2017/09/kataloniaban-szavazournakat-foglal-le-a-rendorseg/