Nemrég került fel a netre egy olyan videó, ami alapjaiban változtathatja meg a világot, melyben élünk, mivel ez egy végső reveláció arra, hogy mik is valójában Észak-Korea szándékai.
Észak-Korea ugyanis nukleáris háborút akar. Egy olyan globális háborút, melybe az összes nagyobb szuperhatalom részt lesz köteles venni, hogy ne alakuljon ki káosz a térségben.
Észak-Korea egy hatalmas, 19 hajóból álló partraszálló flottával találta magát szemben, és a jelek szerint - valamint a videó tanulsága szerint - bármikor, bárhol bevethető.
Trump ugyanis gyakorlatilag megtámadta Észak-Koreát, mivel az nukleáris robbanófejjel rendelkezik.
Kim Dzsongun hatalma egyre nő, és ámokfutása is valósággá válhat. A rögeszméje, hogy nukleáris háborút indít a világ ellen, és az aggaszt ebben az, hogy a szakértők és elemezők szerint hamarosan óriási csapást lehet képes mérni Amerikára is.
Az utóbbi években rohamosan nőtt Észak-Korea hadi technológiájának fejlettsége, és már lőttek fel olyan töltetet, mely elérhette volna Amerika partjait. Vagyis ez nem más, mint egy háború kezdete.
Csupán IDŐ kérdése, hogy Kim Dzsongun mikor tud majd támadást indítani a világ - főleg Dél-Korea, Kína, vagy Amerika ellen.
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Trump maga is megfenyegette Észak-Koreát a mostani fejlemények és kísérletek kapcsán, hogy következményei lesznek, miután kiderült, hogy az ország egy miniatűr nukleáris robbanófej birtokában van.
Donald Trump amerikai elnök a hírre reagálva kijelentette: Észak-Korea „tűzzel és haraggal és olyan hatalommal fog találkozni, amilyet még nem látott a világ”, ha Kim-Dzsong-Un nem hagy fel Amerika fenyegetésével.
Bár egy valódi, hatalmas háborúban valószínűleg alulmaradna Észak-Korea, hatalmas a veszély, mivel ha ők támadnak először, váratlanul komplett városokat irthatnak ki a fellőtt robbanófejekkel. Még az sem biztos, hogy az amerikaiak légvédelmi rendszere meg tudná ezeket éles helyzetben állítani.
Sokak szerint a jelenlegi helyzet hamarosan gyors ütemben fog eszkalálódni, és megkezdődik majd a harmadik világháború.
http://masodikeljovetel.hu/masodik-pecset-harmadik-vilaghaboru