Országszerte ismeretlen eredetű, az uniós tagságot népszerűsítő plakátok jelentek meg a Mahír hirdetőoszlopain – írja az Index.hu. A plakátok kihelyezéséért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, de a közvetített üzenet alapján nagyjából be lehet határolni, hogy leginkább melyik párt üzeneteire hasonlít a plakátkampány.
Az Index.hu által közölt beszámoló szerint a Jobbikhoz köthető ez a plakátkampány, mert a párt által hirdetett “bérunió” kezdeményezést hirdeti. A Jobbik azonban az első plakátok megjelenését követően tagadta, hogy ez a plakátkampány a Jobbikhoz lenne köthető. Szabó Gábor pártigazgató a hvg.hu-nak nyilatkozva azt mondta: a Jobbiknak a plakáttörvény július 15-i hatálybalépésével minden szerződéses viszonya megszűnt a Mahírral, a hirdetéseknek nem a párt a megrendelője.
Mivel a plakátkampányért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, leginkább a plakátok által közvetített üzenet alapján lehet valószínűsíteni, melyik politikai oldalhoz köthető.
Egyrészt, a plakátkampány szigorúan véve EU-párti: nem egy nemzetállami, hanem uniós szintű kezdeményezést támogat. Emellett nem tesz különbséget Európai Unió és Európa mint fogalom közt; egy közös uniós politika kapcsán használja az “Európával” (együtt) kifejezést. Másrészt, egy tagállam – Magyarország – belföldi problémáit uniós hivatalok bevonásával akarja megoldani, emiatt ez egy az európai integráció mélyítését pártoló kampány.
Ez a nézőpont, ami Magyarország belföldi problémáit uniós hivatalok bevonásával, a magyar kormány feje felett rendelkezve akarja megoldani, mindeddig kizárólag a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció sajátja volt. A radikális atlantista párt bejegyzése óta képviseli ezt a nézetet, miszerint a magyar belügyeket uniós hivatalok bevonásával kell megoldani. A párt egyetlen és állandó jelleggel képviselt nézete ez – a külföldi hivatalok bevonása magyar belügyekbe -, amit kivétel nélkül minden magyarországi probléma kapcsán hangoztatnak.
A Demokratikus Koalíció szerint, ha gond van a magyar oktatással, ezt úgy kell megoldani, hogy ne Magyarország kormánya (vagy egy ellenzéki párt, kormányra jutása után) döntsön egy kedvezőbb oktatáspolitikáról, hanem uniós hivatalok gyakoroljanak nagyobb kontrollt, és ettől szerintük minden jobb lesz. Az igazságszolgáltatás kapcsán is ugyanezt a nézőpontot képviselik (Európai Ügyészség felállítása).
Most pedig itt van ez a béruniós kezdeményezés, ami egy magyarországi problémát – alacsony bérek – szintén uniós hivatalok bevonásával akar megoldani. Bár a plakátkampányért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, lényegében nem is számít, melyik párt rendelte meg ezeket a plakátokat. Amit a plakátkampány képvisel, az egy radikális atlantista nézőpont. Ez a plakát már nem azt ígéri, hogy “majd mi kormányra jutunk, és akkor tenni fogunk a bérek növekedéséért”. Ez a plakát már nem egy jövőbéli magyar kormány szemszögéből ígér megoldást, hanem – megkerülve a nemzetállami tényezőt – azt mondja, adjunk nagyobb mozgásteret az Európai Uniónak, és majd az EU megoldja a magyarországi problémákat.
A magyar lakosság által legégetőbbnek tartott probléma, hogy Magyarországon európai viszonylatban alacsonyak a bérek. Ez a plakátkampány pedig – bárki is rendelte – egy évtizedek óta állandó belföldi problémát próbál felhasználni az európai integráció mélyítésére.

http://www.hidfo.ru/2017/08/radikalis-atlantista-plakatok-arasztottak-el-az-orszagot/