A német hatóságok elkezdték egy arcfelismerő rendszer tesztelését a berlini vonatállomásokon. A belügyminisztérium szerint ez hozzájárulhat a terrorizmus elleni harc sikerességéhez.
Arcfelismerő rendszert tesztelnek a német hatóságok, hogy ezzel elősegítsék a terrorellenes harc sikerességét – derült ki a Deutsche Welle beszámolójából. Az egyelőre csak néhány vasútállomáson felszerelt CCTV kamerák már arcfelismerő szoftverrel működnek – céljuk, hogy automatikusan felismerjék a nyilvántartásban szereplő terrorista-gyanús személyeket, és kiszűrjék őket a tömegből.
A kísérlet célja, hogy a már kipróbált új rendszert éles környezetben is tesztelje, ahol a kérdéses személyek esetleg kalapot, motoros sisakot vesznek fel, illetve más módon eltakarhatják az arcukat, hogy így elrejtőzzenek a kamerák elől.
A tesztelésre 250 fő jelentkezett, ők megadták a hatóságoknak a személyes adataikat, biometrikus adataikat és arcképüket, amit a rendőrség egy külön erre a célra létrehozott adatbázisban tárolt el. A kísérlet célja egyelőre az, hogy ezeket a személyeket felismerje a rendszer, amikor áthaladnak a kamerák által megfigyelt helyeken.
A jelentkezők emellett önkéntesen egy nyomkövetőt hordanak magukkal, hogy rendőrök folyamatosan figyelemmel tudják kísérni, felismeri-e őket a kamera, amikor a kérdéses helyeken áthaladnak.
A jelentkezők többsége olyan személy, aki a környéken él, vagy egyébként is rendszeresen áthalad ezen az ellenőrzési pontokon.
A kísérlet során azok az emberek, akik nem akarják, hogy arcképük rögzítésre kerüljön, egyelőre elkerülhetik az arcfelismerő kamerákat, mert a tesztelésre használt készülékeket csak egy bejáratnál helyezték el, itt az arcfelismerő kamera jelenlétére egy kék jelzés hívja fel a figyelmüket.
Később azonban széleskörűen használatra kerülhetnek ezek a kamerák, ha a kísérlet sikerrel végződik, és bebizonyosodik, hogy a rendszer ki tudja szűrni a keresett személyeket. A belügyminisztérium korábbi közleménye szerint, amennyiben sikerrel végződik a próbaüzem, az új arcfelismerő rendszer országosan bevezetésre kerülhet.


http://www.hidfo.ru/2017/08/arcfelismero-kamerakkal-figyelik-a-nemeteket/