Az Európai Bizottság elnöke szerint Brüsszel meg kell védje saját gazdasági érdekeit, miután az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetett életbe Oroszország és a legnagyobb európai cégek ellen.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a német NDR rádiónak nyilatkozva kijelentette; Európa arra kényszerül, hogy megvédje saját gazdasági érdekeit az Egyesült Államok gazdasági érdekérvényesítésével szemben. Juncker az amerikai elnök által is elfogadott újabb oroszellenes szankciók életbe léptetését eképpen kommentálta:
“Készen állunk […] Meg kell védenünk saját gazdasági érdekeinket, akár az Egyesült Államokkal szemben is, és ezt fogjuk tenni.”
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szerdán szintén azt mondta, az Európai Unió választ kell adjon az újabb oroszellenes szankciókra. A külügyminiszter saját Twitter-oldalán felszólította az Európai Unió vezetőit, hogy közös választ adjanak az Egyesült Államok szankcióival szemben, ezzel védelmezve Európa gazdasági érdekeit.
“Az Európai Unió közös választ kell adjon az egyoldalúan meghozott szankciókra, és meg kell védje Európa érdekeit” – írta.
A Szputnyik hírügynökség kérdésére Németország külügyminisztériuma is azt a választ adta, hogy korábbi javaslatuk szerint az Egyesült Államok rendszeres konzultációkat kellett volna tartson Európa vezetőivel a szankciók kapcsán. Elmondásuk szerint az a mód, ahogyan az USA életbe léptette a szankciókat – szövetségeseinek fenntartásai ellenére, egyoldalúan – döntő tényező lesz a szankciók európai megítélésében. A német külügyminisztérium szerint az Európai Unió meg kell vitassa ezt a kérdést, és a szankciókra közös választ kell adjon.
Az amerikai elnök tegnap írta alá az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat. Az újabb “büntetőintézkedések” azonban Európa legnagyobb energetikai cégeire is csapást mérnek, mert különböző büntetőintézkedéseket helyeztek kilátásba az orosz energiacégekkel együttműködés esetére. Európa pedig elsődlegesen az orosz gázmezőkről fedezi saját szükségleteit, és az USA által kikényszeríteni szándékozott alternatíva – az amerikai cseppfolyósított földgáz – sokszorosára emelkedő gázárakat hozna az európai fogyasztóknak, így az európai vezetők számára politikailag vállalhatatlan.

http://www.hidfo.ru/2017/08/az-eu-keszen-all-megvedeni-sajat-erdekeit-washingtonnal-szemben/