Oroszország tárgyalásokat folytat Szerbiával az Sz-300 légvédelmi rendszerek értékesítéséről. Egy katonai szakértő szerint Szerbia amiatt akarja megvásárolni az orosz rakétavédelmi komplexumot, hogy védetté tegye magát egy olyan helyzettel szemben, mint amikor a NATO bombázta az országot.
“Szerbia és több másik ország amiatt érdeklődik az Sz-300 iránt, mert elméletben fennáll a lehetősége annak, hogy külföldi agresszió áldozatává válhatnak. Szerbia a múltban már a NATO általi agresszió áldozatává vált.” – mondta Konstantin Sivkov, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának igazgatója, a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva. A katonai szakértő szerint a szerbiai vezetők úgy gondolhatják, hogy ismét fennáll egy ilyen külső beavatkozás lehetősége. Az Sz-300 megvásárlása azonban lehetővé tenné egy olyan helyzet elkerülését, mint amikor a NATO Szerbia bombázása közben nem ütközött ellenállásba.
Szerbia ezúttal megpróbálná megakadályozni az ország lebombázását.
“Szerbia azt akarja, hogy rakétavédelmi rendszere képes legyen elhárítani egy esetleges újabb agressziót a katonai szövetség részéről” – mondta, hozzátéve, hogy az ország ilyen biztonsági igényeinek kielégítésére az Sz-300 megfelelő választás.
A szakértő szerint önmagában az a tény, hogy a NATO az ENSZ BT megkerülésével és a nemzetközi jogot sértve lebombázta Szerbiát, azt mutatja, hogy a nemzetközi jog nem tudja garantálni többé az országok biztonságát. “Ez a katonai beavatkozás sértette a nemzetközi jogot. Más szóval, a nemzetközi jog nem tudja garantálni a nemzet biztonságát.” – mondta.
Nemrég Dmitrij Sugajev, a katonai-technológiai együttműködésért felelős orosz szövetségi hivatal igazgatója újságíróknak nyilatkozva nyilvánosan is elismerte, hogy szerbiai partnereik érdeklődnek az Sz-300 megvásárlása iránt.

http://www.hidfo.ru/2017/07/szerbia-orosz-legvedelmi-rendszerrel-vedekezne-egy-ujabb-nato-bombazas-ellen/