A külföldről támogatott szervezetek átláthatóvá tétele miatt egyre több liberális sajtóorgánum próbál olvasóihoz fordulni támogatásért. Kérdéses, hogy van-e a magyar olvasóknak igénye ennyi liberális sajtóorgánum fenntartására.
A magyar médiapiacon évek óta zajló nagy átrendeződést csak a legnagyobb, piaci alapon is működőképes liberális sajtóorgánumok élhetik túl, a kisebbek vélhetően el fognak tűnni – derült ki egy a Kettős Mérce blogon megjelent írásból. A néhány hete közölt cikk a hirdetők politikai elvárásait és a kormány állítólagos nyomásgyakorlását tette felelőssé a kisebb lapok várható megszűnéséért. A közelmúltban többek között a 444.hu is olvasói támogatását kérte a továbbműködéshez, amit sokan már a megszűnik előjeleként értelmeztek.
Az Index vagy az RTL Klub nyilvánvalóan túléli ezeket a támadásokat, mert óriási elérésük miatt megkerülhetetlenek egy nem politikai szempontok szerint megtervezett médiakampányban. De a kisebb portálok felületére, így a 444-re már nem feltétlenül van szüksége a hirdetőknek.” – írták.
A kedden elfogadott új civiltörvény szintén anyagi gondokat okozhat a liberális sajtónak. Mint a 444.hu példája is mutatja, az ilyen internetes lapok a nemzetközi Soros-hálózat pénzéből is kapnak juttatásokat, ami ha nem is fedezi az összes működési költséget, hiányát minden bizonnyal meg fogják érezni.
Maga a közösségi finanszírozásra átállás is arra utalhat, hogy az érintett személyek tudják, nemsokára már nem fognak problémamentesen hozzájutni a külföldi forrásokhoz. Az új törvénynek köszönhető fokozott ellenőrzés közepette könnyebben felfigyelhetnek a hatóságok néhány olyan alapítványra vagy egyesületre, ami gyakorlatilag semmilyen tevékenységet nem folytat, azon kívül, hogy külföldi támogatásban részesül, majd Magyarországon mindenféle indokkal pénzt osztogat/költ (ami így a másodvonalas szervezet esetében már magyar támogatásnak minősül). A donorszervezetek lassú elhullásával pedig a liberális lapok rákényszerülnek arra, hogy az olvasókhoz forduljanak.
Az Átlátszó.hu így próbálja elnyerni a célközönség kegyeit: Kormánypropaganda helyett valódi hírek! Átlátszó előfizetőnek lenni büszkeség.” A 444.hu pedig ezt írja: „Jó cikkeket, videókat készíteni sok ideig tart, és ezért sokba is kerül. Szeretnénk minél több jó anyagot csinálni, erre fogjuk költeni a pénzt. A támogatásoddal a 444 függetlenségét is erősíted.”
Kérdéses, hogy amennyiben a liberális lapok áttételes külföldi támogatás helyett elkezdenek piaci alapon, vagy közösségi alapon az olvasók támogatásával működni, hány olyan lap lesz, aminek hosszú távon így biztosított lehet a működése. Egy olyan országban, ahol a lakosság többsége ellenzi a tömeges bevándorlást és a nemzetállami szuverenitás feladását, egyszerűen nincs igény ennyi és ekkora médiafelületre, ami ezeket a nézeteket képviseli. A liberális médiafölény egy mesterségesen fenntartott buborék volt, ami a külföldi pénzek akadozása esetén kipukkan; a külföldi források elapadásával hamar el fog dőlni, van-e a magyar olvasóknak igénye ennyi liberális sajtóorgánum fenntartására.

http://www.hidfo.ru/2017/06/egymast-fogjak-felfalni-a-liberalisok/