2017. május 9., kedd

Az ‘Övezet és út’ kínai kezdeményezés, – szorosabb szárazföldi összeköttetést biztosít Kelet-Ázsia és Európa között


Az OSJD szoros együttműködést ígér az ‘Övezet és út’ kiépítésében

Május 14-én és 15-én kerül sor az ‘Övezet és út’ kezdeményezésről szóló nemzetközi együttműködési csúcstalálkozóra Pekingben. A csúcstalálkozón a Vasutak Együttműködési Szervezete (OSJD) képviseli a nemzetközi vasúti szervezeteket. Tadeusz Szozda, az OSJD elnöke vesz majd részt a csúcstalálkozón. Az OSJD szerepéről szólva Dong Jianmin, a szervezet alelnöke kijelentette, hogy a szervezet fontos szerepet fog játszani az ‘Övezet és út’ kiépítésében.
Az 1956-ban Varsóban létrejött Vasutak Együttműködési Szervezete kormányközi szervezet 28 tagállammal. Kína a szervezet egyik alapító tagja. Dong Jianmin jelezte, hogy habár az OSJD kormányközi szervezet, funkciója kettős: kormányközi és vállalatközi, és fontos szerepet játszott az eurázsiai nemzetközi vasúti közlekedésben.
Az alelnök elmondta, hogy a szervezet szorosan kapcsolódik a ‘Selyemút Gazdasági Övezethez’. Kína, Irán, Oroszország, Fehéroroszország, Lengyelország, Ukrajna és Afganisztán mind a szervezet tagállamai.

Az OSJD erőteljesen fogja fejleszteni az eurázsiai vasutakat, hozzá fog járulni az ‘Övezet és út’ mentén elhelyezkedő országok közös fejlődéséhez és támogatni fogja a kínai vasút és vállalatok nemzetközi megjelenését.’

Francis Gurry: az ‘Övezet és út’ pragmatikus együttműködési modell

Francis Gurry, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIP) főigazgatója interjút adott a Kínai Nemzetközi Rádiónak (CRI) az ‘Övezet és út’ kezdeményezésről szóló nemzetközi együttműködési csúcstalálkozó apropóján. A főigazgató szerint az ‘Övezet és út’ kezdeményezés pragmatikus együttműködési modell, amely fontos lehetőségekkel szolgál a kezdeményezésben érintett fejlődő országoknak, ugyanakkor kedvező hatással van a globalizáció fejlődésére.
Gurry véleménye szerint Kína ‘Övezet és út’ kezdeményezése igen fontos, és a hamarosan sorra kerülő pekingi csúcstalálkozó fontos és jó platform. A csúcson a részt vevők értékelni fogják az eddigi erőfeszítéseket, felvázolják a kezdeményezés jövőjét, és megfontolják az ‘Övezet és út’ kiépítésének és a többoldalú nemzetközi szervezetek tevékenységének összekapcsolását.
A főigazgató jelezte, hogy a szervezet kész együttműködni az ‘Övezet és út’ kapcsán, ami kedvezően hat a jelenlegi nemzetközi megállapodások és rendszer keretében folytatott együttműködések megerősítésére.

Egy vezető görög közgazdász szerint a világnak jobban kell érteni az ‘Övezet és út’ kezdeményezést

Pelagia Karpathiotaki közgazdász, a görög kormány szaktanácsadója a napokban tudósítónknak adott interjújában kijelentette, hogy az ‘Övezet és út’ kezdeményezés egyedülálló fejlesztési keretet nyújt a világnak. Görögországnak és más európai országoknak jobban és mélyebben kell megérteniük az ‘Övezet és út’ kezdeményezést, hangsúlyozta Karpathiotaki.
Doktor Karpathiotaki 2005-től kezdve tanult, majd dolgozott Kínában. Posztdoktori kutatási témái kapcsolódnak az ‘Övezet és út’ kezdeményezéshez.
Pelagia Karpathiotaki kifejtette, hogy az utóbbi években gyorsan nő a kínai gazdaság, nemcsak a gazdasági adatok emelkednek, hanem sokat javult az emberek élete is és jelentős a társadalmi haladás. Három évvel ezelőtt indította el Kína az ‘Övezet és út’ kezdeményezést, amellyel az eddig eltelt rövid idő alatt is kitűnő eredményeket ért el. Ugyanakkor néhány ország még nem érti meg a kedvezményezést. Ezért minden alkalmat meg kell ragadni, hogy bemutassák az ‘Övezet és út’ kezdeményezést Görögországnak és más országoknak.
CRI – China Radio International
Kapcsolódó:

Kína eddig több mint 50 milliárd dollárt fektetett az ‘Övezet és út’ menti országokba…

Ha még többet akar olvasni ebben a témában, itt megteheti >>
Szabad Riport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése