2017. április 24., hétfő

Milyen messzire mennek el egyesek a politikai korrektség és a liberalizmus nevében?

A Family Policiy Institute által készített videóból kiderül, mennyire nehezére esik a fiatal diákoknak egyenes választ adni egy adott ember fajára, nemére vagy külsejére vonatkozó kérdésre.

Talán mára már a magyar olvasók számára is ismert az Egyesült Államokban folyó egyre hevesebb vita, aminek lényege, hogy joga van-e a közintézeteknek és vendéglátóipari egységeknek nemek szerint szegregálni a diákokat vagy vendégeket. Illetve, hogy a vécé választásnál elegendő-e, ha valaki egy bizonyos neműnek gondolja/vallja magát, és nem szükséges, hogy az adott nem külső jegyeit viselje.

Az első kérdésre a bíróság szerint a válasz egyértelmű nem, a másodikra pedig egyértelmű igen. Joseph Backholm az alábbi rövid videóban megpróbálja demonstrálni az ilyen gondolkodás teljes abszurditását.

„És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.” Róma 1:28

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése