Már megint a csip. Az ember elgondolkozik, hogy vajon mi rosszabb: megbélyegezettnek lenni a saját lelkiismeretünkben1 vagy egy erőszakkal beültetett elektronikus „bélyeg”? Szerintem azért mégiscsak az előbbi, hiszen Pál szerint az első a hittől való elszakadás jele, míg az utóbbi, ahogy az alábbi hírből is mindjárt kiderül, kívülről érkező erőszak.
Az a bizonyos bélyeg tehát, amiről a Biblia ír, mindenképpen az elsőhöz van közelebb, hiszen a lényege éppen egy személyes döntés vagy elköteleződés egy eszme mellett. Elfordulás Istentől. A hittől való elszakadás. Akkor is, ha történetesen egy nap kiderülne, hogy az a bizonyos Bélyeg tényleg valami csipféleség2.
A hír tehát a következő:
Egy amerikai nagyváros még nagyobb kórházának orvosa nyilvánosságra hozta (a város és a kórház nevét az áldozat védelme érdekében nem közölték), hogy 2015 októberében egy 28 éves nő azzal állított be hozzá, hogy valaki nyomkövető eszközt ültetett az oldalába.
„A pszichiátriai esetek mindennaposak errefelé,” mondja az orvos, de valahogy az utcáról betévedt nő nem tűnt őrültnek.
A nőt megröntgenezték és az oldalában valóban láthatóvá vált egy rizsszemnél alig nagyobb tárgy.
„Ez tényleg ott van. Kétségtelen. Egy RFID csip. Az általában zajos sürgősségi osztályon percekig néma csend volt,” mondta az orvos.
Kiderült, hogy a fiatal nőt saját futtatója csippelte meg, méghozzá a háziállatoknál használt azonosító csippel.
„Ugyanazt a csipet használták, amit a kutyákba és a macskákba ültetnek. Megbélyegezték, mint egy állatot, mint egy vagyontárgyat.”
Az eset óta az orvos egészen más szemmel nézi betegeit. Megpróbálja kiszúrni az emberkereskedelem áldozatait, hátha megmenthet némelyeket.
Amiért úgy gondoltam, hogy érdemes megosztani a hírt, hogy lássuk: nem az ilyen kütyüktől kell tartanunk. Bár nyilván senki se szeretné, ha akarata ellenére bármit a testébe ültetnének, az Úrban maradva nincs az a technológiai újítás vagy hitető beszéd, élet vagy halál, jelenvaló vagy eljövendő, magasság vagy mélység, ami elválaszthatna Isten szeretetétől Jézusban.3 Vagyis nem a fizikai eszköz számít, hanem az, ami a szívünkben van4. Megint minden a mi döntésünktől függ.
  1. „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.” – 1. Timótheus 4:1-2 [↩]
  2. „16 És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18 [↩]
  3. János 8:31, Róma 8:39 [↩]
  4. „Mert az ÚR nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – 1. Sámuel 16:31 [↩]
http://idokjelei.hu/2017/04/az-emberkereskedok-is-haladnak-a-korral-megcsippelik-az-arut/