Több mint tucatnyi emberi jogi csoport és menekülteket támogató szervezet szólította fel a görög országgyűlési képviselőket, hogy akadályozzák meg a menekültvédelmi törvény módosítását.
A görög parlament a következő napokban fog szavazni a bevándorlással kapcsolatos törvények szigorításáról, hogy összhangba hozzák a hazai törvényeket az Európai Unió és Törökország közt kötött megállapodással. A civil szervezetek szerint az Európai Bizottság által elfogadott cselekvési terv több pontos is korlátozná a migránsok jogait, ennek eredményeként a jelenleginél jóval több bevándorlót küldenének vissza a görög szigetekről Törökországba.
A Human Rights Watch által nyilvánosságra hozott, 13 szervezet által támogatott közlemény arra kéri a görög politikusokat, hogy ne engedjenek az EU nyomásgyakorlásának, és utasítsák el a menekültügyi törvény módosítását célzó javaslatokat. A közlemény szerint az EU és Törökország közti megállapodás betartása „korlátozni fogja azoknak a jogait, akik védelem reményében érkeznek Európába”.
A civil szervezetek arra kérik a görög országgyűlési képviselőket, hogy tartsák meg a jelenlegi szabályozást, ami alapján a családegyesítés céljából érkező bevándorlók nem küldhetőek vissza Törökországba, emellett nem küldhetőek vissza a felnőtt kísérő nélkül érkező kiskorúak sem (ebből ered az a gyakorlat, hogy személyazonosító okmány nélküli 30-40 éves migránsok is kiskorúnak vallják magukat).
Az erre vonatkozó görög törvényt 2016-ban sietve fogadták el – szintén civil szervezetek nyomására -, kifejezetten az EU-Törökország migrációs megállapodás miatt.

http://www.hidfo.ru/2017/03/civil-szervezetek-akadalyozzak-az-eu-hatarainak-megvedeset/