Londonban letartóztattak egy brit állampolgárt, aki tavaly hackertámadást hajtott végre a Deutsche Telekom ellen és több mint egymillió ügyfél adatait lopta el. Akkoriban Angela Merkel még arra tett utalásokat, hogy Oroszország állhat a támadás mögött.
A Local beszámolója szerint a 29 éves férfit szerdán tartóztatták le a Luton repülőtéren – dél-Angliában – a Nemzeti Bűnügyi Hatóság tagjai, a német rendőrség kérésére. A német szövetségi rendőrség és az ügyészség szerint szabotázzsal vádolják az elfogott személyt, és kérvényezték a kiadatását. A brit hacker tíz évi börtönbüntetéssel számolhat, miután Németországban lefolytatták a büntetőeljárást.
2016 novemberben mintegy egymillió Deutsche Telekom ügyfél órákon át nem tudott csatlakozni az internetre. A vállalat később közölte, a háztartások ellen követtek el kibertámadást, és az ügyfelek számítógépeit próbálták megfertőzni. A támadó a több százezer ügyfél gépeihez szerzett hozzáférést tovább akarta értékesíteni ismeretlen személyeknek.
A Deutsche Telekom közleményben reagált a brit állampolgár letartóztatására, megítélésük szerint ez azt jelenti, hogy a kibertérben, országhatárokon át is lehetséges a törvények betartatása.
Angela Merkel német kancellár korábban bizonyítékok nélkül azt állította, hogy a támadást Moszkvában tervelték ki. Szerinte egy ilyen művelet az „orosz katonai doktrínába illeszkedik”.
Nem ez az első eset, hogy Merkel nyilvánvalóan félrevezeti a választókat: korábban az amerikai lehallgatási botrány kapcsán is tett olyan nyilatkozatokat, melyek utólag megalapozatlannak bizonyultak, mert kiderült, hogy a kancellárnak nem volt rálátása arra, mit csinál a saját titkosszolgálata.
A német sajtó a 2017-es választásokra egy kiterjedt információs kampánnyal készül, miszerint külföldi titkosszolgálatokat kell okolni azért, ha Angela Merkel pártja elveszíti a választásokat.

http://www.hidfo.ru/2017/02/brit-allampolgar-all-a-deutsche-telekom-elleni-hackertamadas-mogott/