2017. január 4., szerda

Ujgur terroristák is harcolnak az Iszlám Állam hordáiban

az-isztambuli-ujgur-merenylo-foto-epa-usa-today-nagyitas“Kínai ujgur az az isztambuli merénylő, aki szilveszter éjszakáján egy szórakozó helyen 39 bulizó embert lőtt agyon, s 70-et megsebesített.
Az elkövető még a terrorista cselekménye előtt, szelfi-videót is készített magáról az isztambuli Takszim-téren. Az itt látható kép, ebből a videóból való.
A török média szerint a merénylő feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében és a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik.
A Reina nevű éjszakai klubban végrehajtott terrorista támadást az Iszlám Állam vállalta magára.
Az ujgur terrorista szilveszter éjjelén a Boszporusz-parti Reina szórakozóhelyen rendezett vérfürdőt, karabélyával összesen közel 200 lövést adott le. Több tárat is cserélt. A támadás áldozatainak többsége külföldi állampolgár.”
Ahogyan Törökország, úgy Kína sem most szembesül először az Iszlám Állam fenyegetéseivel. Az IÁ által támogatott ujgur terroristák régóta intéznek merényleteket Nyugat-Kínában, a fegyvertelen polgári célpontok ellen. Urumcsiban élelmiszerpiacokat robbantottak, gyújtottak fel, békés járókelőket gyilkoltak minden elképzelhető fegyverrel, vagy éppen a pekingi Tienanmen-Kapunál egy száguldó autóval gázoltak el szándékosan járókelőket, megölvén 5 embert.
Egyes magyarországi körök az ujgurokat a rokonainknak mondják, sőt egyenesen odáig mennek, hogy a “testvéreinknek” tartják őket, némely állítólagos nyelvi hasonlóságok miatt. – Néhány szavunk ugyan hasonlít az övékére, – de ilyen hasonlóságok vannak a török nyelvben is, – ám a törököket persze ez nem akadályozta meg abban, hogy 300 évig (1366-tól 1699-ig) gyilkolják a magyart, s hódítsák meg hazánk nagy részét, s tartsák uralmuk alatt 150 éven át.
Az ujgurok türk (török) nép tehát – és nem magyar. Vallásuk a Szunnita Iszlám, nyelvük az Altaji nyelvcsaládba tartozó türk (török), s legnagyobb részt arab írásjegyeket használnak (Ujgur arab abc.)
A tízmilliós ujgur kisebbség Kína nyugati részén, a hivatalos nevén Xinjiang (Hszincsiang) Ujgur Autonóm Tartományban él. Az ujgurok egymás között hazájukat csak Ujgurisztánnak illetve Kelet-Turkesztánnak hívják. A 20 milliós Xinjiang, Kína egyik legnagyobb tartománya. Fővárosa; Urumcsi. Az ujgurok lélekszáma, 10 millió körül van.
Az ujgurok az iszlám vallást több mint 1000 éve vették föl, a 10. században. Tehát akkora kulturális különbségek vannak az 1000 éves keresztény Magyarország és szunnita Ujgurisztán között, – hogy nagy ostobaságot követ el az, aki mindezek ellenére csak szajkózza az ujgur-magyar rokonságot.
Annál is inkább mert az Iszlám Állam befolyása egyre erősebb az ujgurok között.
Hivatalos kínai források szerint; már 2015-ben is, 300 ujgur terrorista harcolt és harcol most is az Iszlám Állam zászlaja alatt Szíriában és Irakban. Zhang Chunxian, a Kínai Kommunista Párt – Xinjiang tartományi titkára szerint; “Az Iszlám Államnak hatalmas nemzetközi befolyása van és Kína sem mentes ettől. Xinjiang tartományban, (Ujgurisztánban) is egyre erősebb a szélsőséges dzsihádisták befolyása, az ujgur népesség között”
“A kínai hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy a Közel-Keleten az ISIS soraiban harcoló ujgurok közül sokan visszatértek már Kínába, hogy immáron kiképezve és harctéri tapasztalatokkal felvértezve,  iszlamista milíciákba szerveződve, – Kína területén folytassák tovább terrorista tevékenységüket. – De már régóta nemcsak Ujgurisztánban tevékenykednek, hanem a Kínai Népköztársaság más vidékein is gyilkolták, s gyilkolják az embereket, – egy példa erre a pekingi Tienanmen-Kapunál végrehajtott autós merénylet.”
Peking szerint az ujgur terroristáknak az a céljuk, hogy egy Kínától független államot hozzanak létre, s ennek érdekében nem riadnak vissza, a terror legbrutálisabb eszközeitől sem.

Iszlám Kalifátust akarnak a szunnita ujgurok – elszakadva Kínától

Így akarnák feldarabolni Kínát
Így akarnák feldarabolni Kínát
A londoni székhelyű terrorizmus kutató a védelmi agytröszt, a ‘Royal United Services Institute’ információi szerint; az Iszlám Állam a helyszínen kivégzi azokat a kötelékében szolgáló harcosokat, akik megpróbálnak dezertálni az ISIS hadseregéből, s el akarják hagyni a dzsihádisták által ellenőrzött területeket. – Ez csak egy újabb bizonyíték arra, – hogy a Szíriából és Irakból visszatérő iszlamista terroristák nem a békét keresik korábbi hazájukban, – hanem úgymond; ‘küldött emberek’, akik csak a terrorizmust és az erőszakot importálják annak érdekében, hogy ott is felélesszék a ‘Dzsihádot’, – s így terjesszék ki az Iszlám Állam befolyását más országokra, jelen esetben Ujgurisztánra is.
Természetesen a Nyugaton élő ujgur emigránsok vehemensen tagadják ennek a lehetőségét, minden alkalmat megragadva arra, hogy a liberális sajtóban mocskolják és agresszornak nevezzék a Kínai Népköztársaságot, mely szerintük megszállva tartja Kelet-Turkesztánt vagyis Ujgirisztánt, Xinjiang-ot.
Ez persze nem igaz, mert a kínaiak már a 7. század óta jelen vannak Xinjiang-ban és harcoltak is érte a betörő nomádokkal (Tang dinasztia). – Hosszú küzdelmes évszázadok után a kínai Jüan-dinasztia hadserege a 17. században ismét súlyos és hosszadalmas háborút vívott az ujgurokra is rátelepedő mongol dzsungárokkal – és győzött. A 18. században elindult nehézkes és lassú konszolidáció után 1882-ben a Kínai Császárság megszilárdította hatalmát a tartományban és teljes egészében kiépítette a közigazgatást.
Tehát a kínaiaknak éppen olyan joguk van Xinjiang tartományhoz, mint az ujguroknak, – akik viszont nem egy esetben a puszta létüket köszönhették a betörő nomádokat legyőző kínai seregeknek.
Ezen történelmi tényeket persze figyelmen kívül hagyják a Nyugaton élő disszidens ujgurok, s mint már említettük, csak szajkózzák azt, amit a háttérerők a szájukba adnak a kínai megszállásról és agresszióról, erőteljesen tagadván a dzsihádisták és az Iszlám Állam erősödő befolyását Ujgurisztánban.

Viszont az Al-Kaida és az Iszlám Állam elektronikus és internetes propaganda anyagaiban világosan megjelenik a független Ujgur Iszlám Kalifátus, – mely persze csak Kínától független, – a dzsihádistáktól, pontosabban a mögöttük álló háttér erőktől (tudjuk kiktől), nem az. A Háttér célja persze egyértelmű: a Kínai Népköztársaság, mint a keleti Szövetség egyik alappillérének a gyengítése.

Ám céljaikban persze, (ahogyan mostanában mindig), csalatkozni fognak. Kína sokkal erősebb annál, hogy a terrorizmus eszközeivel szétrobbantsák, vagy akár csak valamennyire is meggyengítsék a sok ezer éves birodalmat.
Fort András / Szabad Riport



Külföldi titkosszolgálat szervezhette az isztambuli mészárlást

A török miniszterelnök-helyettes szerint az elkövetők túl professzionális módon hajtották végre a 39 halálos áldozattal járó isztambuli terrortámadást, és egyelőre nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy a mészárlást külföldi titkosszolgálatok támogatták.
Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a Hürriyet napilapnak nyilatkozva annak lehetőségéről beszélt, hogy külföldi titkosszolgálatok érintettek lehetnek a szilveszteri isztambuli terrortámadásban, melynek során 39 ember életét veszítette.
A török vezető nem nevezte meg, melyik ország lehet felelős a mészárlásért, de azt lehetségesnek tartja, hogy külföldi titkosszolgálat segítette a terrortámadás előkészítését, mert az elkövetők „túl professzionális módon” jártak el, és elkerülték a török hatóságok figyelmét.
Kurtulmus szerint elképzelhető, hogy működnek az országban olyan szervezetek, melyek külföldi titkosszolgálat lehetőségeivel működnek, ezáltal olyan módon tudnak elkövetni terrortámadásokat, amire a török hatóságok nem is gondolnak.

http://www.hidfo.ru/2017/01/kulfoldi-titkosszolgalat-szervezhette-az-isztambuli-meszarlast/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése