uzenjuk-brusszelnek-hidfo-ru
Az MSZP mai közleménye szerint a párt amiatt nem támogatja az alaptörvény módosítását a bevándorlással kapcsolatban, mert ehhez nem áll rendelkezésre a választók többségének támogatása. A választók többsége azonban az EU- és NATO-csatlakozást sem támogatta.
Az MSZP közleményében az áll, hogy “Orbán Viktor és a Fidesz egy érvénytelen népszavazás alapján nem hozhat olyan döntést, amely csaknem 10 millió ember jövőjét befolyásolja. Ehhez sem Orbán, sem pedig a Fidesz nem kapta meg a választók többségének felhatalmazását.”
Az MSZP szerint nem lehet egy olyan népszavazás alapján törvényeket hozni, amin több mint ötmillió választópolgár nem vett részt, ehelyett a távolmaradás mellett döntött. Csakhogy, Magyarország pontosan ilyen feltételek mellett lépett be az Európai Unióba és a NATO-ba; a választásra jogosultak többsége nem adta támogatását hozzá – ehelyett nem vett részt a referendumon.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról 2003. április 12-én volt népszavazás. Ezen a szavazáson a választásra jogosultak 45,62%-a vett részt, és az EU-csatlakozásra kevesebben szavaztak, mint most vasárnap a migránskvóták ellen. A 2003-as referendumon 3669252 választó vett részt, ebből 3056027 fő szavazott a belépésre. A népszavazástól távol maradt közel négy és fél millió ember, tehát
ötmillió magyar választópolgár nem adta támogatását Magyarország EU-csatlakozásához, miközben a belépést mindössze hárommillióan támogatták.
Magyarország mégis csatlakozott az Európai Unióhoz.
1997-ben a NATO-tagsággal kapcsolatos népszavazáson 3344131 fő szavazott a belépésre, miközben 4714908 választópolgár nem vett részt a népszavazáson vagy nemmel szavazott. A NATO-csatlakozást alig több mint hárommillióan támogatták, közel ötmillió ember pedig nem adta hozzájárulását a belépéshez. Magyarország mégis csatlakozott a NATO-hoz.
Magyarország EU-csatlakozását és a NATO-csatlakozást semelyik nyugati ország, és az MSZP sem nevezte illegitimnek, annak ellenére, hogy a választásra jogosultak többsége nem adta hozzájárulását hozzá.


http://www.hidfo.ru/2016/10/a-magyar-valasztok-tobbsege-nem-tamogatta-az-eu-es-nato-csatlakozast/