migransok-machete-hidfo-ru
A Jobbikos sajtó képviselői nem értik, miért kell népszavazást tartani, ha enélkül is lehetne módosítani az alaptörvényt. Szerintük Orbán Viktorról szól a népszavazás. Pedig október másodikán arról dönthetünk, hogy a liberálisok a következő húsz évben is belülről rághatják-e az országot – és az a baj, hogy a radikális jobboldal távolmaradása a liberálisok aknamunkáját hitelesíti.
Bármennyire is azt hangsúlyozzák a Jobbik képviselői, hogy ellenzik a közel-keleti migránsok betelepítését, ha visszakeressük, mit mond a Jobbikos sajtó az október 2-i kvótareferendummal kapcsolatban, egyetlen, könnyen érthető üzenetbe botlunk: erre az egészre semmi szükség – nem kell népszavazást tartani, és aki elmegy szavazni október másodikán, az Orbán Viktort támogatja. A Jobbik(os sajtó) szerint akkor kell népszavazást tartani, ha ők kezdeményezik – de ha a kormány akarja ugyanezt, akkor már nem elfogadható a népszavazás. Egy történelmi jelentőségű döntés előtt áll az ország, de az ellenzék pártoskodása veszélybe sodorhatja a pozitív irányú folyamatokat. Ez a népszavazás ugyanis nem Orbán Viktorról, vagy a Habony-médiáról szól, hanem arról, hogy
akarjuk-e, hogy hazaárulók a következő húsz évben is abban a szerepben tetszelegjenek, hogy ők a demokrácia oldalán állnak, mindenki más pedig a demokrácia ellensége.
Ennek szemléltetése igen egyszerű – vegyük sorra a lehetőségeket:
– A magyar lakosság többsége október másodikán megszavazza, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül ne telepíthessen le Magyarországon afrikai és közel-keleti migránsokat. Ebben az esetben a magyar nép demokratikus úton kifejezte akaratát, a nyugati országok számára is egyértelmű, hogy ez a népakarat, Magyarországon a lakosság többsége nem akar migránsokat. Ebben az esetben a kormány kezdeményezheti az alaptörvény módosítását, amiben rögzítésre kerül, hogy Magyarországon a parlament jóváhagyása nélkül nem lehet sok százezer közel-keleti és afrikai migránst letelepíteni. Ebben az esetben a többségi magyar lakosság döntése egyértelmű, az alaptörvény módosítása pedig támadhatatlan, hiszen az a többségi lakosság akaratából történik. A liberálisok, akik nem akarják majd alaptörvényben rögzíteni a kényszerbetelepítés tiltását, a demokrácia ellenségeivé válnak, hiszen a többségi lakosság álláspontja ellenében akarnak migránsokat letelepíteni.
– Második lehetőség, hogy az október másodikai referendum érvénytelen lesz. A lakosság megszavazza ugyan, hogy nem támogatja a migránsok letelepítését, de nem elég magas részvételi arány mellett. A nyugati sajtó ebben az esetben azt fogja harsogni, hogy a magyar lakosságot nem érdekli a migránsok betelepítése, csak a kormány uszítja az embereket. Ha az alaptörvény módosításra kerül, annak nincs demokratikus felhatalmazása, vagyis támadható. Emiatt, ha érvénytelen lesz ez a népszavazás, a balliberálisok a következő évek során is azt fogják mantrázni, hogy ők a demokrácia oldalán állnak, hiszen a lakosság többsége nem utasította el a “menekültek befogadását”. Mondhatják, hogy a csendes többség őket támogatja, hiszen az emberek távol maradtak a népszavazástól.
Miközben a Jobbik politikusai rendszerint azt mondják, hogy ellenzik a migránsok letelepítését, az a baj, hogy a pártsajtóval ezt láthatóan elfelejtették közölni: az Alfahír információáramlása egy olyan alapállást képvisel, ami az embereket a távolmaradásra ösztökéli, hiszen azt sugallja, hogy ez a népszavazás Orbán Viktorról szól. A Jobbikosok pedig nem fognak Orbán Viktorra szavazni, tehát ha ez a népszavazás Orbánról szól, akkor a Jobbikos választó azon gondolkozik, hogy esetleg jobb lenne távol maradni a szavazóurnáktól október másodikán.
Egy az Alfahír hasábjain szeptember 23-án megjelent írás hűen mutatja, mennyire nem értik a Jobbikosok, miről szól ez a népszavazás. A cikk szerzője azt írja: “A kormány már az érvénytelenséget is sikernek adná el, de az Alaptörvény módosításáról is szó van, amit eddig lesöpörtek az asztalról, ha a Jobbik javasolta. Mi értelme volt akkor milliárdokat elszórni az adófizetők pénzéből?”
A Jobbik alaptörvény-módosításával az a gond, hogy ezt népszavazás nélkül akarják megtenni. Ezzel hitelesítenék a liberálisok “diktatúra elleni harcát”, hiszen a liberálisok okkal mondhatnák, hogy a kormány antidemokratikus módon tiltotta meg a migránsok betelepítését. Ha nincs népszavazás, semmi nem igazolja, hogy a lakosság többsége elutasítja a liberálisok álláspontját.
Tényleg Orbán Viktorról szól ez a népszavazás?
Nem, kedves Jobbikos szavazók és sajtóalkalmazottak – ez a népszavazás arról szól, hogy a következő húsz évben is akarjátok-e azt hallgatni, hogy aki nem akarja arabokkal és afrikaiakkal újranépesíteni az országot, az a demokrácia ellensége. Rajtatok áll a döntés, mert ennek október másodikán véget lehet vetni. Aki nem megy el szavazni a kvótarefrendumon, ehhez járul hozzá: a liberálisok továbbra is abban a szerepben tetszeleghetnek, hogy ők állnak a demokrácia oldalán, a hazafiak pedig a demokrácia ellenségei.
Az október másodikai népszavazás arról szól, hogy Magyarország akarja-e a demokrácia ellenségévé nyilvánítani a liberalizmust, vagy inkább a pártoskodás mellett dönt.
Hatalmas, történelmi léptékű öngól lenne az ország számára, ha ebben a helyzetben a radikális jobboldal inkább a liberalizmust hitelesítené a következő húsz évre.


http://www.hidfo.ru/2016/09/az-ellenzek-politikai-eretlensege-veszelybe-sodorja-az-orszagot/