A Berliner Morgenpost beszámolója szerint éveken át dolgozhatott Berlin két repülőterének fokozottan védett övezeteiben egy 24 éves dzsihádista, akinek a hatóságok tudtak radikális nézeteiről.
A lap szerdán azt írta, a német hatóságok tudtak arról, hogy Berlin két repülőterének egy alkalmazottja a szalafista ideológia követője, de azt követően, hogy erről tudomást szereztek, Recep Ü. további 18 hónapon át maradhatott a mindkét repülőtér javítási munkálatait végző cég alkalmazásában.
A szalafista fiatal a Wisag Airport Service Berlin alkalmazásában állt, ami két repülőtér gépeit takarítja és javítja, így hozzáférése volt több létesítmény biztonsági övezeteihez is. A berlini Tegel Repülőtér szóvivője nem kommentálta a lap értesüléseit: azt mondta, bizonyos biztonsági kérdésekben nem szolgáltathat részletes adatokat, és ez pont egy ilyen eset. Elmondása szerint “vizsgálják, hogy hiba történhetett-e, és hol hibáztak az illetékesek.”
A lap információi szerint a hatóságok 2014. februárjában fedezték fel, hogy Recep Ü. a szalafista szcéna egy lelkes aktivistája, és személyes kapcsolatban áll azokkal az extrémistákkal, akik a Németországban működő szalafista prédikátorok beszédeit és propagandavideókat terjesztenek a Facebook-on, valamint Koránt osztogatnak az újonnan érkezett menekülteknek, és próbálnak követőket toborozni a menekülttáborokban.
A szalafizmus a szunnita iszlám egy fundamentalista formája, ami elutasít minden teológiai újítást, a saría jogrend szó szerinti betartását várja el, és követeli a teokratikus iszlám állam bevezetését bárhol a világon, ahol elég erős szervezeti rendet tud kiépíteni. Mivel a saría jogrend nem csak a muszlimokra, hanem a nem-muszlimokra vonatkozóan is határozott követeléseket fogalmaz meg, nem-betartásuk esetén pedig erőszakos cselekményeket legitimál, a szalafista szervezetek tevékenysége az alkotmányos rend aláásásának minősül Németországban. A német kormány úgy hivatkozik ezekre a szervezetekre, mint “az iszlamizmus különösen radikális formájára, ami közeli kapcsolatban áll a terrorizmussal”.
A német légiközlekedésre vonatkozó törvények előírják, hogy a repülőterek minden alkalmazottja szigorú biztonsági ellenőrzéseken kell átessen – és nem állhatnak kapcsolatban semmilyen extrémista ideológiával -, mielőtt a fokozott biztonságú övezetekbe belépést nyernek. Németország 2011-ben fogadta el az erre vonatkozó törvényeket, a lap azonban azt írja, a hatóságok tudtak arról, hogy egy extrémista csoportnak hozzáférése van a védett övezetekhez, és nem tettek semmit. Az aktivistát 2015. októberében menesztették, miután bokszereket próbált becsempészni a védett övezetbe. A Die Linke párt a történtek kapcsán követeli, hogy a parlament vizsgálja meg, ki felelős a hatóságok hanyagságáért, és mihamarabb váltsák le az illetőt, mert úgy tűnik, a szalafistáknak hozzáférése van a német infrastruktúra olyan fontos csomópontjaihoz, mint a repülőterek.


http://www.hidfo.ru/2016/05/tudtak-arrol-hogy-egy-terroristat-alkalmaznak-berlin-ket-repuloteren/