John Kerry hidfo.ru
Washington világszerte több mint 750 újságírónak biztosít anyagi támogatást és digitális képzést, és John Kerry amerikai külügyminiszter szerint az USA azt tervezi, hogy idén 2,5 millió dollárra növeli az erre a célra elkülönített összeget.
John Kerry egy keddi sajtótájékoztatón, a “Sajtószabadság Világnapjának” alkalmából jelentette ki, hogy több mint kétmillió dollárral – ötszörösére – növelik a külföldi újságíróknak nyújtott támogatásokat. John Kerry szó szerint kijelentette, hogy “Világszerte több mint 750 újságírónak biztosítottunk fizikai és digitális kiképzést, és ebben az évben 2,5 millió dollárra növeljük ennek támogatását, hogy még többet képezhessünk ki.”
Kerry megjegyezte, hogy az Agency for International Development (USAID) keretein belül több mint 30 országban “támogatják a független médiát” ilyen módon.
A Sajtószabadság Világnapjának május 3.-i megrendezéséről 1993-ban döntött az ENSZ közgyűlése. Ennek lényege olyan értékek képviselete, mint a sajtószabadság, az információ szabadsága, az emberi jogok védelme, valamint, a cenzúrától mentes média.
A független média kifejezéssel azonban gyakran élnek olyan sajtóorgánumok alkalmazottai is, melyek nem a szó szoros értelmében függetlenek; számukra a független média szükségességének hangoztatása annyit jelent, hogy a média független lehessen az adott ország hatóságaitól, ami így lehetővé teszi más országok érdekeinek képviseletét az adott országban. Idén a forrásaik megötszöröződnek Kerry bejelentése szerint, így nem kell meglepődni, ha egyre többször láthatunk a címlapokon bevándorláspárti propagandát, homoszexuális propagandát, vagy az amerikai fegyvergyártó cégek érdekeit kiszolgáló lobbista anyagokat.

http://www.hidfo.ru/2016/05/otszorosere-no-az-amerika-barat-ujsagirok-anyagi-tamogatasa/