Egy norvég milliárdos arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai integráció zsákutcába jutása miatt az északi országok egy egyesített skandináviai államot kellene létrehozzanak, ami magába foglalná a jelenlegi Norvégiát, Svédországot és Dániát. Petter Stordalen szerint az északi országok – egyesülésük esetén – Európa vezető hatalmává válhatnának.
Stordalen a Göteborgs-Posten napilapnak adott interjú során rámutatott, hogy az északi országok Európa élvonalában állnak a kutatás-fejlesztés, technológiai újítások terén, jelenleg is Európa leggazdagabb országai, miközben közös történelemmel, hasonló nyelvvel és kulturális hagyatékkal rendelkeznek – ami kiváló alapot szolgáltat arra, hogy az északi országok egyesülése létrehozzon egy új vezető hatalmat Európában.
A norvég milliárdos elgondolását az online közösségi médiában forradalmi lelkesedés övezi, mert Svédországgal és Dániával ellentétben Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, mégis számos tekintetben Európa élvonalában jár. A három ország egyesülésének gondolata így utat nyit egy olyan kezdeményezésnek, miszerint a két uniós tagállam népszavazással kellene döntsön az Európai Unióból kilépésről, valamint az új, közös államalakulat létrehozásáról.
Stordalen rámutatott, hogy a mintegy tízmilliós lakosságú Svédország, az ötmilliós Norvégia és Dánia ipari kapacitásának egyesítése vezető hatalommá tehetné Skandináviát az autóiparban és repülőgépgyártás terén, miközben kétségkívül Európa leggazdagabb, legfejlettebb és legmagasabb életszínvonalú országa jönne létre az egyesült skandináv állam megteremtésével.
Ugyanakkor, ez az elgondolás nem minden körben aratott osztatlan sikert; az Európai Egyesült Államok ideáját támogató sajtóorgánumok Donald Trump amerikai milliárdoshoz hasonlították Stordalent, aki felhalmozott vagyonát nyíltan politikai befolyássá akarja formálni.

http://www.hidfo.ru/2016/05/egyesult-eszaki-orszag-letrehozasat-surgeti-egy-norveg-milliardos/