2016. május 2., hétfő

A francia vezetők nem támogatják a TTIP “elsietését”

Francois Hollande hidfo.ru
Az utóbbi napok során számos francia politikus kifejezte aggodalmait a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséggel kapcsolatban – Francois Hollande szerint lehetséges, hogy elutasítják az egyezményt, mert az káros lehet a hazai mezőgazdaságra.
Hollande azt mondta, Franciaország figyeli, amint formát ölt a TTIP, de nemet fog mondani minden olyan feltételre, ami a francia mezőgazdaságot veszélybe sodorja. Az elnök emellett egyértelművé tette, hogy bizonyos termékcsoportokat, melyek egy-egy ország tradicionális termékeinek tekinthetőek (Franciaország kapcsán pezsgő- ill. sajtféléket említett) nem szabad kitenni egy nagyobb közös piacon a nyers piaci viszonyoknak, ehelyett minden áron meg kell őrizni őket. Hollande szerint emellett nem szabad engedni a környezetvédelmi irányelvekből sem, aminek terén az Európai Unió jóval magasabb szinten áll, mint az Amerikai Egyesült Államok – emiatt ezen a téren az EU számára komoly visszalépést jelentene a kompromisszum, és minden áron meg kell védeni az európai szabályozást az amerikaival szemben.
A múlt hét folyamán Manuel Valls, francia miniszterelnök szintén azt mondta, hogy nem támogatják az egyezmény megkötését, ha az nem garantálja a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi előírások azon szintjének megtartását, ami Franciaországban ma érvényben van.

http://www.hidfo.ru/2016/05/a-francia-vezetok-nem-tamogatjak-a-ttip-elsieteset/




Franciaország nem írja alá a TTIP egyezményét

TTIP hidfo.ru
Matthias Fekl francia külkereskedelmi államtitkár ma kijelentette; Franciaország az Egyesült Államok hozzáállása miatt nem fogja aláírni a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség egyezményét.
A politikus szerint a tárgyalások felfüggesztése az egyetlen elfogadható opció, annak okán, hogy az Amerikai Egyesült Államok számos olyan elgondolásból nem hajlandó engedni, ami Európa számára elfogadhatatlan – emiatt Franciaország a jelen formájában nem hajlandó aláírni az egyezményt. Fekl az Europa 1 rádiónak nyilatkozva azt mondta, jelenleg egyetlen elfogadható alternatíva a tárgyalások felfüggesztése. Úgy fogalmazott; az Egyesült Államok nem volt hajlandó figyelembe venni az európai fél által tett javaslatokat, és ezt az egyezményt jelenlegi formájában Franciaországra nem lehet ráerőltetni. Fekl hozzátette, hogy a tárgyalások az amerikai fél hozzáállása miatt egyébként is holtpontra jutottak.
A politikus kijelentését megelőzően a Greenpeace nyilvánosságra hozott egy 248 oldalas dokumentumot, ami a titkosított TTIP egyezményének mintegy kétharmada, és alátámasztja, hogy a TTIP keretein belül a vállalatok vezető szerepet töltenének be az államokhoz képest – emellett teljes egészében felszámolásra kerülne az európai fogyasztóvédelem, valamint a környezetvédelmi megfontolásból hozott piackorlátozó intézkedések többsége.
Hétfőn Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa azt mondta, az Európai Unió nem fogja a TTIP részeként korlátozni a fogyasztóvédelmet. Az USA kereskedelmi képviselője, Michael Froman pedig hétfőn azzal érvelt, hogy a kiszivárogtatott dokumentumokat helytelenül értelmezték. A Fehér Ház később bejelentette, szerintük a kiszivárogtatás nem fogja megakadályozni, hogy az egyezményt még év vége előtt megkössék.

http://www.hidfo.ru/2016/05/franciaorszag-nem-irja-ala-a-ttip-egyezmenyet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése