Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter valamilyen oknál fogva előre tudja; a Hollandiában tartott referendum semmilyen hatással nem lesz arra, hogy a holland kormány támogatja-e az Európai Unió és Ukrajna közti társulási egyezményt.
Klimkin az Inter TV-nek nyilatkozva azt mondta; “egyértelmű garanciák vannak arra, hogy a vízummentességről ettől teljesen függetlenül döntenek. Ha az Európai Bizottság zöld utat ad – és a bizottságban már előkészítették az erre vonatkozó tervezetet -, továbblépünk a vízummentesség felé.”
Klimkin kijelentésében gyakorlatilag azt hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban egy népszavazás semmilyen hatással nincs a döntéshozatalra, mert a döntéseket egy olyan szerv hozza, aminek nem kötelessége a lakosság demokratikus véleménynyilvánításának figyelembe vétele, és ennek a testületnek a leváltásáról sem lehet demokratikus módon dönteni.
A nyilatkozatból kiderült, hogy az ukrán külügyminisztérium azzal számol: a holland kormány döntésére nézve sem jelent majd semmilyen változást, hogy az emberek többsége leszavazta a társulási egyezményt.
Szerdán a Hollandiában tartott népszavazás során 61,1%-os “nem” szavazati aránnyal utasították el, hogy a kormány törvénybe iktassa az Európai Unió és Ukrajna közti társulási egyezményt. A referendum végső eredményeinek kihirdetése április 12-re várható – addig akár be is bizonyíthatják, hogy több mint százezer szavazat érvénytelen volt, és ennek köszönhetően érvénytelennek tudnák nyilvánítani a népszavazás eredményét. Amennyiben a referendum érvényessége bebizonyosodik, és a holland kormány ennek ellenére ratifikálja a társulási egyezményt, az egyértelművé tenné, hogy az emberek demokratikus úton már nem tudnak változásokat elérni az Európai Unió – vagy akár saját országuk – politikájában.
Brüsszel ezzel saját maga ássa alá az Európai Unió “egységét”, hiszen a demokrácia nyílt semmibevételével hozzájárul a demokráciát elutasító “szélsőséges” mozgalmak megerősödéséhez.


http://www.hidfo.ru/2016/04/ukrajnat-nem-erdekli-mit-gondolnak-az-europaiak/