Érvénybe lépett Lengyelország új törvényi szabályozása, ami kiterjedt jogköröket ad az ország nemzetbiztonsági szolgálatai számára, és bírói végzés nélkül lehetővé teszi az állampolgárok megfigyelését.
Andrzej Duda lengyel államfő csütörtökön aláírásával zöld utat engedett az új törvénynek, ami lehetővé teszi, hogy a kormány hozzáférjen az állampolgárok digitális adataihoz, és a továbbiakban ehhez ne legyen szükség bírói végzésre. A Gazeta Wyborcza beszámol arról, hogy az új szabályozás értelmében a belügyminisztérium korlátlan hozzáféréshez jut az állampolgárok telefonbeszélgetéseihez, és valamennyi, interneten folytatott tevékenységéhez azáltal, hogy a szolgáltatók a továbbiakban nem csak igazolt bűncselekményekkel összefüggésben és bírói végzésre kell kiadják az erre vonatkozó adatokat. Az új szabályozás értelmében a rendőrség is nyilván kell tartsa a személyek tartózkodási helyére vonatkozó metaadatokat, internetes kapcsolatlistáit és profiljait.
Az Európai Unió és emberi jogi szervezetek az előzetes tervek nyilvánosságra jutásától fogva az emberi jogok durva korlátozásának nevezik az új szabályozást. Belföldi szervezetek szintén tiltakoznak az új törvény ellen, az ellenzéki pártok Varsóban az elnöki palota előtt tartottak tömegdemonstrációt. A Gazeta Wyborcza jelentése szerint a tüntetők alkotmányellenesnek tartják az új szabályozást.
Lengyelország az Európai Unió részéről továbbra is vizsgálat alatt áll, amiért Andrzej Duda januárban elfogadta azokat a törvényeket, melyek értemében a kormány nevezi ki a közszolgálati televízió és rádió vezetőit. A lengyel ombudsman, Adam Bodnar szerint a törvények egy része alkotmányellenes, és az alkotmánybíróság kell vizsgálja. Andrzej Duda egy másik intézkedése alapján azonban az alkotmánybíróság döntéseihez nem elég a relatív többség, ehelyett a bírák kétharmados többsége kell elfogadja.

http://www.hidfo.ru/2016/02/lengyelorszag-kiterjeszti-a-megfigyelesi-jogkoroket/