2016. február 6., szombat

Irán felhagy a dollár használatával az olajkereskedelemben

Irán átáll az euró használatára az olajkereskedelemben, hogy ezzel csökkentse az amerikai dollártól való függőséget. A szankciók feloldása után Teherán a korábban befagyasztott vagyonokat visszafizetését is euróban várja.
A Reuters hírügynökség számolt be arról, hogy Irán Nemzeti Olajvállalata már minden új olajüzletet euróban jegyez, beleértve a francia Total és a spanyol Sepsa vállalatokkal kötött üzleteket is. A forrás szerint a vevők mindenféleképpen euróban kell fizessenek, a tényleges kiszállítás környékén megállapított aktuális dollár/euró árfolyam alapján. A lap a Lukoil, a Total és Sepsa vállalatokat kereste fel ennek kapcsán. Előbbi két cég hivatalosan nem kommentálta ezeket az értesüléseket, utóbbi pedig nem válaszolt a megkeresésre. A Reuters nem-hivatalos forrása ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Irán minden, korábbi kereskedelmi partnerétől – akik a szankciók miatt befagyasztott üzletek okán dollármilliárdokkal tartoznak a perzsa államnak – euróban várja a tartozások kifizetését.
A forrás kifejtette, hogy Irán központi bankja még a szankciós időszakban fogadott el egy új politikát, mely szerint a külkereskedelemben átállnak dollárról az euró használatára – de ezt a lépést a nyugati országok részéről többnyire nem tartották reális, megvalósítható intézkedésnek, mert politikai alapon született, miközben az is látható volt, hogy főként a szankciók feloldását követően lesz jelentősége, és Irán jelentős engedményeket lesz kénytelen tenni, mire a kereskedelmi korlátozások tényleges feloldásra kerülnek.
Az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások lezárását követően Irán számos, az amerikai szankciók miatt befagyasztott vagyonalapjához kapott újra hozzáférést – ennek során se dollárban, hanem főként a térségi arab országok fizetőeszközeiben tárolt vagyonalapokhoz jutottak hozzá. Amerikai tisztviselők szerint Irán több mint százmillió dollár külföldön tárolt megtakarítását zárolták a szankciós időszakban, ennek mintegy 50%-át oldották fel a tárgyalássorozat lezárása óta.
Az Irán elleni szankciókat január 16-án mind az Egyesült Államok, mind pedig az Európai Unió feloldotta. Az Indian Express beszámolója szerint India és Irán megállapodott, hogy minden jövőbéli üzletet rúpiában bonyolítanak, és lehetséges, hogy a szankciós időszakból hátramaradt 6 milliárd dollár tartozást is nemzeti valutában fizetik vissza.
Január végén a Wall Street Journal arról számolt be, hogy Irán jelentősen csökkenti az olaj árát európai üzletfelei számára, miközben ázsiai országok részére megnövelte az árakat. Az újonnan kötött üzleteket azonban euróban bonyolítják, ami Irán korábban megkezdett politikájának egyenes ágú folytatásaként az amerikai dollártól függetlenedést hivatott elősegíteni. Az utóbbi évek során a világ számos országa kezdett felhagyni az amerikai dollár használatával, annak érdekében, hogy végleg felszámolják a dollár monopolhelyzetét a világgazdaságban. Ennek részeként a dollár használatát fokozatosan elhagyó országok saját nemzeti valutáikban kötnek üzletet, hogy a változással ne egy újabb valutát juttassanak egyeduralkodó helyzetbe.
A jelenlegi nemzetközi folyamatokat nem a multipoláris világrend kialakulásának keretein belül értelmező szakértők rendszerint az adott ország gazdasági lehetőségeinek szűküléseként értelmezik a dollártartalék fokozatos csökkentését. Számos nyugati szakértő még ma is az amerikai hegemónián és dollármonopóliumon alapuló egypólusú világrend keretein belül értelmezi ezeket a folyamatokat, ők többnyire az orosz gazdaság hanyatlására vonatkozó értékeléseket is a dollártartalék felhasználására alapozzák. Az Eurázsiai Gazdasági Unió országai azonban szintén döntést hoztak arról, hogy egymás között folytatott kereskedelemben 2020-ig teljes mértékben felhagynak a dollár használatával. Kereskedelmi partnereik tekintélyes része szintén nem dollárban várja a kifizetéseket, ezért értelemszerűen a korábbi méretű dollártartalékra sem lesz szükségük.

http://www.hidfo.ru/2016/02/iran-felhagy-a-dollar-hasznalataval-az-olajkereskedelemben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése