2016. január 11., hétfő

Svédországban is elhallgatták a tömeges nemi erőszakot

A Kölnben történt újévi erőszakos bűncselekmények híre sokkolta az európai közvéleményt, de az is közfelháborodást váltott ki, amiről a német sajtónak névtelenül nyilatkozó volt rendőrök beszámoltak. A hatóságok éveken át elhallgatták a migránsok által elkövetett bűncselekményeket – de nem csak Ausztriában, Svájcban történtek ehhez hasonló esetek. Svédországban most újabb botrány robbant ki, mert nyilvánosságra jutott, hogy a sajtó elhallgatott egy másik, arab bevándorlók által elkövetett tömeges nemi erőszakot.
A Nyheter Idag svéd napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy egy a Kölnben történtekhez nagyon hasonló eset történt Svédországban, tavaly augusztusban. A “politikailag korrekt” médiacenzúra alatt működő fővonalú sajtóorgánumok mindezidáig elhallgatták a történteket, a lap azonban beszámol arról, mi történt nyáron egy Stockholm központjában zajló fesztiválon: Augusztus 15-én több ezer fiatal vett részt Stockholm központjában a “We Are Sthlm” elnevezésű rendezvényen, ahol többek közt egy Zara Larsson nevű “feminista művész” lépett fel. A koncert a kezdeti szórakozást követően azonban rémálommá vált rengeteg fiatal lány számára. A lap egy szemtanút idézve így fogalmaz:
“Fiatal férfiak hordái jelentek meg, és molesztálni, fogdosni kezdték a nőket. Benyúltak a szoknyák, nadrágok, ingek alá, ruhákat téptek le. Több nyilvános nemi erőszak történt közvetlen a színpad előtt, ahol Larsson és más előadók fellépése zajlott.”
A rendőrök és biztonsági őrök egyetlen éjszaka alatt 90 “fiatal férfi” ellen kellett intézkedjenek, de idősebbek is részt vettek a zaklatásokban. A lap egy a stockholmi rendőrségen pszichológusként alkalmazott szakértőt idézve számolt be a történtekről, aki maga is részt vett a rendezvényen, és szemtanúja volt a bűncselekményeknek. A Dagens Nyheter szintén felvette a kapcsolatot a szemtanúval, aki megerősítette, hogy jelen volt a rendezvényen. A későbbiekben azonban nem akart nyilatkozni, és “érezhetően hangnemet váltott”, amikor az újságíró abba az irányba terelte a beszélgetést, hogy információi szerint az összes bűnelkövető Afganisztánból és Szíriából érkezett “menedékkérő” volt. Az újságíró megkapta a telefonszámát azon rendőrök egyikének, akik az említett rendezvényen szolgálatban voltak. A beszámoló szerint azonban a megkérdezettet nem különösebben érdekelte az eset kapcsán folytatott információgyűjtés, mert a Dagens Nyheter stockholmi szerkesztője egyszer már letiltotta a témát, alaptalan hangulatkeltésnek minősítette a történteket.
A lapnak nyilatkozó rendőr azonban beszámolt a rendezvényen történtekről, és megerősítette a más forrásból kapott információkat: augusztus 15-én ő és kollégái számos “fiatal férfi” ellen kellett intézkedjenek, akik szexuális zaklatást folytattak fiatal lányok ellen. Elmondása szerint a támadók többsége Afganisztánból érkezett “menedékkérő” volt. A lapnak nyilatkozó rendőr hangsúlyozta, hogy 20 éve dolgozik a rendfenntartásban, de azon az említett rendezvényen történtek minden korábban tapasztalat esetet alulmúltak: a fiatal afgán férfiak szisztematikusan keresték a tömegben a férfi kísérő nélküli nőket, akiket csoportosan támadtak meg és próbáltak velük erőszakosan közösülni. Elmondása szerint augusztusban semelyik sajtóorgánum nem mutatott érdeklődést a történtek iránt, az eset csak a Kölnben történtek után kezdte aktívan foglalkoztatni az újságírókat.


http://www.hidfo.ru/2016/01/svedorszagban-is-elhallgattak-a-tomeges-nemi-eroszakot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése