Megmagyarázza a MÁV, miért nőtt vezetőinek béralapja két és félszeresére

máv
A MÁV-nál is érzik a felháborodást, ami a társaság vezetőinek béremelése miatt tört ki a társaságnál, ezért az MTI-n kiadott közleményben magyarázzák el, mi is a helyzet a vezetői bérekkel. Először azt hangsúlyozzák, hogy vezetőik béralapja egy kormányrendelet miatt ugrott két és félszeresére. Utána gyorsan rátérnek arra, hogy az egyszerű alkalmazottak is jól jártak. Ilyen jól:
1. MÁV-csoportnál a vállalat vezető állású munkatársai nem vettek fel sem prémiumot, sem jutalmat az év végén, miközben a többiek félhavi alapbérnyi bónuszt kaptak karácsony előtt, ami 4,2 százalékos bérfejlesztésnek felel meg.
2. Ezen felül 2016-ban jön egy 0,5 százalékos differenciált bérfejlesztés, illetve a jelenlegi 2 százalékon felül az alapbér további 0,5 százalékának megfelelő mértékű nyugdíjpénztáritagdíj-kiegészítés.
3. Ezen felül a vezetőség támogatja a vasutas életpályamodell kialakítását, és a munkavállalók jövedelmi helyzetének javítását a fluktuáció csökkentése és a munkaerő-állomány megtartása érdekében.
ha
Ez a vasúti dolgozók képzésében, és kedvező munkába-állítási feltételekben nyilvánul meg.
Hogy miről nem szól a terjedelmes közlemény? Az eredeti problémáról: sokan sérelmezték, hogy a MÁV-ot -több nagyvállalattal együtt – egy kormányrendelet átsorolta a “pénzügyi szolgáltató” kategóriába, ezzel kétmillió forintról ötmillióra emelte a vezetők maximális alapbérét.
pü
(index)
Bal-Rad komm: “…a MÁV-ot -több nagyvállalattal együtt – egy kormányrendelet átsorolta a “pénzügyi szolgáltató” kategóriába…”
-Ez viszont mindent megmagyaráz! Hogy értsük: pénzügyi szolgáltató pl. a “Provident”! Vagy a “Quaestor”! És ez jó! A MÁV vezéreknek. Akik havi alapapanázsa így két és félszeresére NŐTT! Kétmillióról ötmillióra.
A VASUTASOK BÉRE viszont 6,7 százalékkal! Nyolcvanezer nettoról 85360 forintra! Plusz az ÉLETPÁLYAMODELL KIALAKÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA!
Aki a kicsit nem becsüli…