puty
„Csakis egy dologból indulunk ki, éspedig abból, hogy nem hagyhatjuk sorsukra a Donbasszban élő embereket és nem engedhetjük, hogy a nacionalistáknak essenek martalékául” – hangoztatta. “Nincs ebben semmi túlzás” – tette hozzá az orosz államfő.
“Nem fogjuk kiszolgáltatni az ukrán nacionalisták kénye-kedvének a DÉLKELETI ORSZÁGRÉSZBEN ÉLŐ nem csak orosz nemzetiségű, hanem oroszajkú lakosságot sem, akik Oroszországhoz tartozóknak vallják magukat” – nyilatkozta Vlagyimir Putyin tegnap, kommentálva a hírt, miszerint az EU további fél évvel meghoszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat arra hivatkozva, hogy a minszki megállapodás végrehajtása Oroszország miatt megtorpant.
Az orosz államfő ugyanebben a nyilatkozatában megjelölte a valós okot is. Ez pedig nem más, mint a kijevi “törvényhozás” szabotázsa a Minszkben megállapodásba foglalt ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS ügyében!
Tegnap este Kijevben Valcman arról böfögött, hogy szerinte már 2016-ban DONBASSZ ÉS A KRÍM…
-Ami kétségkívül igaz lehet, amennyiben Vlagyimir Putyin nem csak “jácciból” beszélt a DÉLKELETI ORSZÁGRÉSZ oroszajkú és orosz nemzetiségű lakosságának…stb.
Viszont ebben az esetben már a DÉLNYUGATI ORSZÁGRÉSZRŐL beszélhetünk. Oroszország délnyugati országrészéről.
Putyin elnök meg politikai reakciói során nem szokott “jácciból” beszélni!


http://www.balrad.com/2015/12/21/nincs-ebben-semmi-tulzas/