Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter utasítása alapján az ország rendőri erői az ünnep során mindvégig teljes készültségben vannak, mert ezekben a napokban fokozott a valószínűsége egy újabb terrortámadásnak. A nagyobb templomoknál az emberek csomagjait is átkutatják.
Cazeneuve felszólította a biztonsági erőket, hogy az ünnep során fokozott figyelemmel ellenőrizzék a templomok és az ünneppel kapcsolatos nyilvános rendezvények környékét, mert ezek a helyszínek a jelen helyzetben ideális célpontokká válhatnak a terrorszervezetek számára, amiért lehetővé teszik szimbolikus erejű – nagy számú keresztény halálos áldozattal járó – támadások végrehajtását. A belügyminiszter arra kérte az egyházkerületi vezetőket, hogy a rendőrséggel együttműködve tegyék lehetővé a nagyobb templomok védelmének szervezését, és folyamatos egyeztetéssel tegyék lehetővé a megelőző intézkedések fenntartását végig az ünnep időszakában. Tegnap este a katedrálisok bejáratánál több helyen 3-5 fős csoportokba szervezett biztonsági személyzet működött, akik ellenőrizték az emberek csomagjait. A fokozott figyelem amiatt indokolt, mert idén Franciaország a terrorizmus első számú célpontjává vált.
Januárban egy “szatirikus hetilap”, a Charlie Hebdo szerkesztőségében 11 ember öltek meg és 11-et sebesítettek meg fegyveresek egy hirtelen rajtaütés részeként, majd visszavonulásuk során egy rendőrt is lelőttek. Később mindkét merénylővel egy a rajtaütést követő túszejtő akciójuk során végeztek a biztonsági erők. A történteket egy újabb túszejtő akció követte, melynek során egy “magányos elkövető” egy kóserboltban túszokat ejtett, és négy emberrel végzett, mire a rendőrök megrohamozták az épületet, kiszabadították a túszokat és végeztek a merénylővel. Júniusban egy muszlim milicista lefejezte saját főnökét – később a börtönben holtan találták, mielőtt megkezdődött volna a tárgyalása. A támadás-sorozatot november 13-án egy összehangolt terrorakció követte, melynek során gépkarabélyokkal felfegyverkezett személyek és öngyilkos merénylők 130 embert öltek meg Párizsban, nagy nyilvánosságot vonzó rendezvényeken.
Franciaország biztonsági erői az ünnep során mindvégig teljes készültségben vannak. Az ország mintegy 45 ezer katedrálisából és templomából a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneket biztosítják, hogy megelőzzenek egy újabb tragikus eseménysorozatot.


http://www.hidfo.ru/2015/12/az-unnep-soran-is-terrortamadastol-tartanak-franciaorszagban/