Joe Biden amerikai alelnök kijevi látogatása során tett nyilatkozatában a minszki békeegyezmény felmondásával fenyegetett, abban az esetben, ha Oroszország nem mond le a Krím-félsziget területéről Ukrajna javára.
Biden szerint “a minszki megállapodás kivitelezése ellehetetlenül, ha Oroszország nem tesz eleget kötelezettségeinek” és a Krím-félsziget orosz “elfoglalását” az USA nem fogja elfogadni, mert “az elcsatolási kísérlet” “ellentmond a nemzetközi jognak, rossz, és semmilyen körülmények között nem elfogadható.”
Mindemellett Biden kijelentette; “az USA határozottan kiáll az ukrán emberek mellett, az Oroszország, és az orosz támogatású szeparatisták részéről sorozatos – hangsúlyozom, sorozatos – agresszióval szemben.”
Az amerikai alelnök nyilatkozata ismételt jelzés arra vonatkozóan, hogy családjának személyes érdekei sérültek a kijevi Majdan eseményeire adott orosz válaszreakciók során. Joe Biden fia, R. Hunten Biden a kelet-ukrajnai palagáz feltárásokba befektető Burisma Holdings vállalat vezérigazgatója.
Az alelnök kijelentése emellett világosan tükrözi az USA azon álláspontját is a nemzetközi kapcsolatok rendszerének terén, hogy a hidegháborúban a kubai-válság után kialakult, és a Szovjetunió felbomlásáig betartott kapcsolatrendszeri stabilizációs szabályokat, nevezetesen egymás alapérdekeinek kölcsönös tiszteletben tartását (az un. vörös vonalakat) az amerikai vezetés semmisnek tekinti. Az USA önmagát továbbra is globális hegemón szuperhatalomként definiálja, számára csak a saját vörös vonalai léteznek, míg ezen alapérdekek létezésének jogossága más országok esetében Washington kivétel nélküli elutasítására talál.
Korábban az ukrán válság rendezésében érdekelt európai országok részéről már megállapítást nyert, hogy a minszki egyezmény végrehajtásának fő akadálya az Amerikai Egyesült Államok. Washington mindvégig sértette a minszki egyezmény feltételeit; a megállapodás szerint ugyanis minden külföldi katona el kell hagyja Ukrajna területét. Ennek ellenére több ezer amerikai katona tartózkodik Ukrajnában, és Washington kezdeményezésére mintegy 18 NATO-ország fegyveres erői léptek be Ukrajna területére, különböző hadgyakorlatokra hivatkozva.


http://www.hidfo.ru/2015/12/a-biden-dinasztia-uzleti-erdekeltsegeit-serti-a-minszki-egyezmeny/



Reformokat sürget Ukrajnában Biden

Az Egyesült Államok érzékeli a gazdasági növekedés jeleit Ukrajnában, ugyanakkor sokat kell még tenni az országban a reformok előbbre vitele, főként a korrupció elleni fellépés terén – jelentette ki Joe Biden amerikai alelnök Kijevben, Petro Porosenko ukrán államfővel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
pra
Emlékeztetve a két évvel ezelőtti európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetésekre hangsúlyozta: Ukrajna “nagy árat fizetett” a Majdanon azért, hogy gyökeres változások történjenek az országban. Az amerikai politikus elmondta, hogy Porosenkóval megvitatta az azóta eltelt időszakban elért eredményeket. “Nagyon fontos reformok történtek, növekedni kezdett a GDP, az ipari termelés a mezőgazdasági termékek exportja, stabilizálódott a nemzeti valuta” – jegyezte meg Biden. Az amerikai alelnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb, 190 millió dolláros támogatást nyújt Ukrajnának.
Az amerikai politikus az ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hozzátette: ha az Egyesült Államok és szövetségesei nem beszélnek minden nap a Krímről, az még nem jelenti azt, hogy elfeledkeztek annak törvénytelen elfoglalásáról.
Joe Biden leszögezte, hogy a félsziget Oroszország általi bekebelezése ellentétes a nemzetközi joggal, és a világközösség semmilyen körülmények között nem fogadhatja el.
(MTI)
Bal-Rad komm: Merthogy meglátogatta ám az ukrán farmot Biden gazda. Gondoljunk bele: ha az általa szorgalmazott REFORMOK valóra válnak-akkor mi lesz a valcmani hűbérbirtokon. Már most hatalmasak az elért eredmények, de akkor aztán…! Hmmm! Szárnyalás lesz ebből!-meglátjuk! Jobb lesz félni ukrán alattvalók!
Kedves Bal-Rad olvasók! Az alábbi kép nem montírozott! Nem mém! Így várták Kijev “bevezetőjén” a repülőtérről érkező Bident!
fog