Martin Tlapa cseh külügyminiszter-helyettes vasárnap találkozott Szíria külügyminiszterével; a visegrádi csoport egy országa Szíria legitim kormányával tárgyal, miközben más országok továbbra is az amerikai külpolitikát követik.
Tlapa a szíriai külügyminiszterrel – ill. kormányfő-helyettessel – a nemzetközi béke és stabilitás helyreállításáról, a terrorizmus elleni harcról folytatott megbeszélést. A cseh külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy együtt érez az évek óta zajló terrorcselekmények szíriai áldozataival, és egyben hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az országban működő terrorista csoportok elleni harc sikerrel záruljon. Tlapa korábban Faisal Mikdad külügyminiszter-helyettessel is találkozót tartott, melynek során kijelentette, hogy országa készen áll részt venni a válság utáni újjáépítési munkálatokban.
Szíria részéről Al-Moallem kijelentette, hogy a terrorizmus elleni harc előfeltétele bármiféle politikai megoldásnak, és ennek sikerességéhez szükséges, hogy Szíria Biztonsági Tanácsának terrorizmus elleni rendeleteivel összhangban más országok is támogassák a rend helyreállítását.
2011-ben a nyugati világ számos országa hátat fordított Szíria legitim kormányának, miután az Egyesült Államok diktátornak nyilvánította az ország vezetőjét. A nyugati országok nem az ország kormányával tárgyalnak, hanem illegális fegyveres csoportokkal, akik az államhatalom ellen évek óta húzódó harcot folytatnak. A Szíria nemzetközi elszigetelésére tett törekvések azonban sikertelenül zárultak, és Oroszország, Irán a legitim kormány kérése alapján kezdett katonai beavatkozást a terrorszervezet ellen, ami évek alatt egész régiókat szakított le Szíriáról.
Magyarország 2012 decemberében szintén kiutasította a szír diplomatákat és bezárta Szíria budapesti nagykövetségét – amivel az Egyesült Államok külpolitikájához igazodott hozzá. Október közepén azonban Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke felszólította a kormányt, hogy állítsa helyre a diplomáciai kapcsolatokat Bassár el-Aszad kormányával.

http://www.hidfo.ru/2015/11/csehorszag-sziria-legitim-kormanyaval-targyal/