Dmitro-Jaros, a Jobb-Szektor volt vezére
Dmitro Jaros (középen), a Jobb Szektor (volt) vezére

“Lemondott Dmitro Jaros az ukrán nacionalista Jobb Szektor éléről” (MTI)

Lemondott Dmitro Jaros, az ukrán radikális nacionalistának mondott, – valójában a Nyugat által támogatott, erősen neonáci szellemiségű terrorszervezet; a Jobb Szektor (PSZ) éléről. A Majdan-tüntetések alatt színre lépett, időközben párttá alakult szervezet vezetője, szerdán jelentette be döntését Facebook-oldalán.
Jaros azzal magyarázta döntését, hogy a kelet-ukrajnai harcokban szerzett sebesülése után hosszú gyógykezelésre szorult. Ez idő alatt megbízta a szervezet irányításával néhány, hozzá közel álló társát. A mozgalom vezetése azonban olyan ideológiai irányba indult el, amellyel ő nem ért egyet.
“Vezetőként személyes felelősséggel tartozom mindazért, ami a szervezetben történik, és nem akarom a felelősséget másokra hárítani” indokolta lemondását Jaros.
A Jobb Szektorban egyesek úgy vélik, hogy a szervezet néhány vezetője saját üzleti érdekei és ambíciói miatt szándékosan teremtett olyan helyzetet, amelyben Jarosnak nem maradt más választása, mint a lemondás a vezetői tisztről. A szervezet olyan döntéseket és új “forradalmi stratégiát” fogadott el a múlt vasárnapi értekezletén Jaros jelenléte nélkül, amellyel ez utóbbi nem érthetett egyet. Sajtóértesülések szerint egyebek mellett a szervezet vezetése illegitimnek minősítette a jelenlegi kijevi vezetést, – Petro Porosenko elnökkel az élen.
Elemzők szerint Jaros volt az a személy, aki a sokféle nézetű és vérmérsékletű tagokat egyesíteni tudta a látszólag alulról szerveződő, – valójában azonban az ukrán oligarchák, s a nyugati titkosszolgálatok által létrehozott és pénzelt Jobb Szektorban.
Balti-Fekete-tengeri tengely felélesztése szerepel a Jobb Szektor terveibenA szervezet látszólag az u.n. “európai integrációt” tartja szeme előtt, – valójában azonban az egykori, a 17. században, a Hmelnickij féle Kozákfelkelés idején (1648–54); bomlásnak indult, –“Ukrán-Lengyel-Litván Birodalom” felélesztésében gondolkodik, s egyfajta;  “Balti-Fekete-tengeri Tengelyhatalom” létrehozása a valódi szándéka, – mellyel Oroszország nyugati területeinek meghódítását, s Moszkva elfoglalását is tűzte ki maga elé, – végső célként.
A Jobb Szektor, a törvényesen megválasztott Janukovics kormány elleni kijevi Majdan-tüntetéseken lépett ki a politika színpadára, egy hosszas lengyelországi titkos kiképzést követően.
A látszólag alulról szerveződő Jobb Szektor csapatok újoncait a Majdan poklában, – az IDF (Israel Defense Forces) veteránjai, valamint lengyel és amerikai titkosügynökök képezték ki a törvényes hatalmat védő rendőri erők, a “Berkut” (Szirti Sas) egységei elleni harcokra és aljas provokációkra.
Ezek után a Jobb Szektor önkéntes csapatai “kitüntették” magukat a kelet-ukrajnai harcokban is, – ahol hihetetlenül kegyetlenül bántak az orosz ajkú polgári lakossággal, hadifoglyokat kínoztak, de számtalanszor összecsaptak az Ukrán Nemzeti Gárda egységeivel is, akik nem egyszer megelégelték a jobb szektoros “harcosok” garázdálkodását.
Mindezek ellenére a 44 éves Jaros, tavaly ősztől független parlamenti képviselő, 2015 áprilisától pedig az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének tanácsadója. – Ám úgy tűnik nemcsak a többször is lejáratódott szervezetének, de az ő személyének a kiszámolása is elkezdődött.
Szabad Riport – (MTI, korrigálva)