A legközelebbi jövőben Kijev elveszti ellenőrzését nem csupán a Donbassznak az ukrán csapatok által megszállva tartott részei, de a többi szomszédos megye fölött is. Erről Moszkvában beszélt a „PolitNavigator” nevű internetes újság tudósítójának Rosztyiszlav Iscsenko, a Rendszerelemző és –Előrejelző Központ elnöke.
iscs
„Nekem úgy tűnik, hogy a belátható jövőn belül Porosenko elveszti hatalmát. Amit követően bárki ellenőrzése alá vonhatja a Donbassznak az előbb említett részei, de a többi megye fölötti ellenőrzést is. Zaporozsje megyében, Herszonban és Dnyepropetrovszkban nagy számban maradtak olyan emberek, akik ellenségei a mostani hatalomnak, de egyelőre kivárnak. A többiek viszont egyszerűen megbékéltek az új realitásokkal, ahogy azt tették már annyiszor.
Minderre azt követően kerülhet sor, hogy a hatalom elveszíti a hadsereg fölötti ellenőrzését. Az irányíthatatlan hadseregből rövid időn belül fegyveres bandák alakulnak, amelyek képesek lesznek arra, hogy egész városokat kaparintsanak meg és helyezzék saját ellenőrzésük alá. No, akkor kezdődnek majd meg a rendszeres fosztogatások – és hamar elpárolog majd a hadseregről kialakított azon kép, hogy ők hősök, a haza védői. És akkor fognak majd az ukránok védelmet keresni másoknál. Méghozzá már teljesen mindegy lesz nekik, ki az, aki a segítségükre siet – csakhogy megmenekülhessenek” – vélekedik Iscsenko.
EHHEZ HOZZÁTEHETJÜK:
1. Poros Jankó bábelnök mára két tűz közé került. A Donbassz forradalma és szabadságharca mellett hatalmát ma már (a fegyverszünet miatt a keleti frontról hazatérő, csalódott és dühödt) szélsőjobboldali irreguláris egységek is fenyegetik. Szíria kapcsán pedig (főként az európai vezetők) figyelme elterelődött Ukrajnáról (akik ráadásul csalódottak és elégedetlenek a Nyugat eme tehetségtelen bábjával).
2. Szeptember 20. óta a krími tatárok egykori Kijev-barát, névleges nemzetiségi „parlamentjének”, a Medzslisznek Kijevbe menekült (korrupt és ádázul oroszellenes) vezérei útelzárást szerveztek a Krím-félsziget bejáratánál (a félsziget lakossága kiéheztetésének reményében). A TÖRVÉNYTELEN AKCIÓT, KÖZPONTI UTASÍTÁSRA, A HELYI
RENDŐRSÉG IS TÁMOGATJA.
(Emlékeztetőül: az Oroszországhoz való visszatérésről 2014. március 16-án DÖNTŐ NÉPSZAVAZÁS során a helyi tatár közösség szavazóinak is mintegy 70 százaléka a visszatérésre voksolt. Az akkori válság napjaiban tatár önvédelmi osztagok is alakultak a náci junta esetleges fegyveres támadásának visszaverésére.)
Bár ez a blokád nem okozott érzékelhető nehézségeket a terület ellátásában – a szomszédos Herszon megye kistermelőinek tömegeit érik súlyos anyagi veszteségek, akik mostanáig szinte egyetlen megélhetési forrása volt, hogy termékeiket a krími piacokon értékesíthették, és ami a blokád miatt most lehetetlenné vált. Dühösek – és a hírek szerint zendülésre készülnek – a félsziget bejáratánál hosszú sorokban feltorlódott kamionosok is, akik áruja megromlik (vagy már megromlott) a hosszú veszteglés miatt.
Bár a szélsőségesek most már a vasúti összeköttetést is blokkolják, a villamos távvezetékek felrobbantásával pedig a környezeti katasztrófát is kockáztatják, az már EGYÉRTELMŰEN MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY A BLOKÁD RÉVÉN SZERVEZETT PROVOKÁCIÓ MEGBUKOTT. A félsziget folyamatos ellátásának biztosításán kívül NEM SIKERÜLT ÖSSZEUGRASZTANI A KRÍM-FÉLSZIGET LAKOSSÁGÁT A KRÍMI TATÁR KÖZÖSSÉGGEL.
(Csikós Sándor)