Laptop, mikró, kávéfőző – nyolc nap alatt összesen 29,3 millió forintot költött a főváros a pályaudvarok mellett kialakított tranzitzónák működtetésére, holott Budapest vezetése már az elején leszögezte: a fővárosi intézményeknek az a feladatuk, hogy minél hatékonyabban és minél gyorsabban továbbküldjék a migránsokat a kijelölt befogadóállomások felé. Az új Verseny utcai tranzitzóna havi működési költsége várhatóan 77,2 millió forint lesz.
Pető György, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) vezetője a Keleti pályaudvar melletti tranzitzóna megnyitásakor mindenkit figyelmeztetett a „túlvárakozás veszélyére”. Ez csak tüneti kezelés, ami a környékbeli területek tehermentesítésére lehet alkalmas.
jut
A főváros tehát a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat – vízvételi lehetőség, zuhany- és WC-használat – biztosította a menekülteknek. A legvastagabban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ceruzája fogott: a területek nyolc napig történő „fokozott fertőtlenítéssel” történő takarításáért és a kukaürítésért 12,6 millió forintot számlázott. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 3,6 millióért biztosította és ürítette a WC-konténereket.
A BKV két buszt adott a menekültek pályaudvarok közötti szállításához, amelynek 2,6 millió forint volt az ára. A BKK Közút 2,3 milliót kért, amelynek legnagyobb tételét 120 darab 30×42 centiméteres tájékoztató tábla legyártatása és műanyag oszlopon való elhelyezése jelentette. A Főkert 2,6 millió forintos költségének java részét a II. János Pál pápa tér megtisztítása tette ki.
De a legmeghökkentőbb a FÖRI 5,2 milliós kiadása. Így például harmincan kaptak százezer forintos „céljuttatást”, a túlmunkáért 3,17 milliót fizettek ki nyolc napra. De hirtelen venni kellett három laptopot, kilenc íróasztalt, egy mikrót, egy mobil klímát és egy kávéfőzőt. (Talán itt főzték a duplát a szír menekülteknek.) Az új Verseny utcai tranzitzóna havi működési költsége várhatóan 77,2 millió forint lesz. A legtöbbet ezúttal is az FKF kéri: 47,2 milliót. Míg a korábbi költségek háromszorosát tervezi számlázni a BKV és több mint ötszörösét az FCSM.
(NOL)