Irán Polgári Légi Közlekedési Szervezetének vezetője, Mohamad Hodakarami szerint jelenleg vizsgálják annak lehetőségét, hogy a következő hónapokban közvetlen járatokat indítanának az Egyesült Államokba.
Hodakarami szerint ennek technikai feltételei, valamint az iráni fél részéről fennálló szándék adottak, de az Egyesült Államok részéről még várják a megfelelő engedélyek megadását. Elmondása szerint, bár a szankciók eddig korlátozták a közvetlen repülőjáratok üzemeltetését, most fokozott igény mutatkozik arra, hogy az Egyesült Államokba és vissza magánszemélyek is a leggyorsabb úton utazhassanak.
A Farsz hírügynökség szerint Hasszán Rohani még 2013-ban rendelte el, hogy kezdjék el vizsgálni az Egyesült Államokba indítandó járatok szükséges feltételeit, és Rohani már évekkel ezelőtt megbeszéléseket folytatott több, jelenleg az Egyesült Államokban élő, iráni származású üzletemberrel, akik befektetéseikkel támogatnák ezt az együttműködést.
A Mehr hírügynökség szerint 2014 augusztusában több nagy légiközlekedési vállalat – köztük a Boeing is – megkapta a szükséges engedélyeket az amerikai hatóságoktól, és megkezdték a tárgyalásokat az iráni cégekkel. Hodakarami szerint több nagy amerikai repülőgépgyár is kifejezte hajlandóságát arra vonatkozóan, hogy a szankciók eltörlése után együttműködést folytasson Iránnal.


http://hidfo.ru/2015/07/iran-kozvetlen-repulogepjaratot-indit-az-egyesult-allamokba/