2015. július 1., szerda

Elégedetten nézik a káoszt a magyar egészségügyben

Igen színesnek ígérkezik a mai Semmelweis Nap. Az egészségügyi szervezetek között lesz, amelyik már győzelmet ünnepel, lesz, amely még fokozni készül az ágazatmentő pressziót, és akad olyan, amelyik elégedetten hátradőlve szemléli az összekuszált frontvonalakat.
Az egészen biztos, hogy kicsit mindenki haragszik valakire. A leglátványosabban és legkitartóbban demonstrálók, az Őszintén az Egészségügyért Akciószövetség úgy ítélte meg: a fekete pólós mozgalom, a petícióik és az egyhetes sátorkórházas demonstráció sem volt elég erőteljes figyelmeztetés, amely elérte volna a döntéshozók ingerküszöbét.
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Kiss László lapunknak azt mondta,
újabb nyomásgyakorlásként felszólítják az egészségügyben dolgozókat, mondják fel az önkéntes túlmunkaszerződéseiket.
E kontraktusok nélkül nem működtethető az ellátások ötöde. Az ágazatban ugyanis annyira kevesen vannak, hogy az elrendelhető túlmunkát további önkéntes vállalásokkal egészítik a munkaadók. Az akciószövetség a Semmelweis napon egyúttal elbontja a József Nádor téri szükségkórház-sátrát, de előtte még újabb két órás utcai demonstrációra hívják a szimpatizánsaikat. Este nyolc órára vonulnak a Kossuth térre, hogy egész éjjel ott virrasszanak.
A parlament előtti tér este nyolcig ugyanis foglalt, a legnagyobb egészségügyi érdekvédő szervezet, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tartja ott ünnepi nagygyűlését. Ők viszont – egy korábbi közösségi portálon zajló vita miatt – külön testületi határozatban határolódtak el attól, hogy az Őszintén az Egészségügyért Akciószövetséggel közösen demonstráljanak. A rendőrség azt kérte, hogy csak egymás rendezvényét nem zavarva, külön mehetnek a térre.
A kusza viszonyokat tovább bonyolítja, hogy
az MSZ EDDSZ, mint reprezentatív szakszervezet a saját honlapján felhívást tett közzé, amelyben okafogyottnak minősíti a demonstrációt.
Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke által jegyzett írás szerint a MESZK 12 pontja teljesült, hiszen megkezdődtek az egyeztetések a kormányzattal az ágazati kollektív szerződésről.
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta: bár az ő 12 pontos követelésük egyes pontjai mintha teljesülnének, de a legfontosabbakkal továbbra is adós a kormány. Ezért ünnepi nagygyűléssel jeleznék, továbbra sem látszik, hogy a bérproblémák érdemben megoldódnának. A már említett tárgyaláson pedig semmi olyan határozott ígéret, vagy egyéb konkrétum nem hangzott el, amely – szerinte – okafogyottá tenné rendezvényüket.
Egy másik jele az érdekvédők körüli feszültségeknek, hogy míg a MESZK elnöke a térre várja az államtitkárt, hogy speciális csomagot adhassanak oda neki, addig
Zombor Gábor egy nappal a demonstráció előtt egy háttérbeszélgetésen újságíróknak azt mondta, miután őt nem hívták, nem lesz ott az ágazati demonstrációkon.
A MESZK elnöke ezzel szemben úgy tudja: hívták. A történet nem egyszerű, mert ők előbb az ágazati minisztert kérték, hogy menjen közéjük, aki viszont jelezte: delegálta kérésüket az államtitkárnak, majd később kiderült Zombor is továbbadta a meghívót az egyik főosztályvezetőjének. Tehát csomag átadása nem marad el, csak a főosztályvezető viheti majd magával – mondta.
Viszont ma délután ismét felvonultak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tagjai. A körülbelül 1-2 ezer tüntető egészségügyi dolgozó a belvárosi Jászai Mari térről indulva a Szent István körúton a Parlamenthez vonult.
A pestiek legnagyobb bosszúságára komoly forgalmi problémákat generálva a fővárosban.
(Forrás: Danó Anna)
torl1 torl2 torl3 torl4 torl6 torl7 torl8 torl9

„Mi elmehetünk, de a betegek itt maradnak” – Így tüntetettek az ápolók a Parlamentnél

„Hajrá magyarok! Hajrá magyar egészségügyi szakdolgozók!” – zárta beszédét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, a béremelést követelő több ezer egészségügyi dolgozó demonstrációján, szerda délután a fővárosi Kossuth téren.
A Semmelweis-napon tartott megmozdulás résztvevői – a szervezők közlése szerint mintegy négy és félezren – a Jászai Mari térről vonultak a Kossuth térre. A kamara elnöke, Balogh Zoltán petíciót adott át Dublinszki-Boda Péternek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetőjének, aki azonban nem szólt a résztvevőkhöz, mert nem kapott nyilatkozattételi jogot.
A tüntetők petícióban jelezték: a szakdolgozók szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint ha 2015. szeptember 30-ig nem történik határozott és számottevő bérfejlesztés a szakápolóknál, akkor életbe lép a munkaviszony felmondásáról szóló nyilatkozatuk. A szervezők tájékoztatása szerint csak a rendezvényen több százan aláírták ezt a dokumentumot.
már
„Nem kívánunk mást, csak kiszámítható életutat itthon, Magyarországon” – hangoztatta Balogh Zoltán. „Hajrá magyarok! Hajrá magyar egészségügyi szakdolgozók!” – zárta beszédét a kamarai elnök.
A demonstráción ismét azt a tizenkét pontot tartalmazó szórólapot osztották ki, amelyen az egészségügyi szakdolgozók követeléseiket már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták a kormánynak.
Ezen az alábbiak szerepelnek:
szakdolgozói életpályamodell azonnali bevezetése,
a bértárgyalás azonnali megkezdése,
50 ezer forintos alapilletmény-emelés,
cafeteria-rendszer bevezetése,
valamint az egészségügyi államtitkárságon belül az ápolásügy képviseletének megerősítése.
Irinyi Tamás szegedi osztályvezető ápoló a rendezvényen azt mondta: a döntéshozóknak „fel kellene fogniuk”, hogy ápolók és eszközök nélkül nem lehet ellátni a beteget, ezek beszerzéséhez azonban pénz kell – fogalmazott. Hozzátette, ilyen feltételek mellett nehéz megfelelni az elvárásoknak.
Majd hozzátette: „Mi elmehetünk, de a betegek itt maradnak”. Morális válság van az ágazatban, és ebből csak úgy lehet kilábalni, ha az ágazatot prioritásként kezeli a kormányzat.
A demonstrálók egységesen fehér pólóban, sokan fehér lufival vonultak, sokan érkeztek vidékről; a szervezők tájékoztatása szerint 60 autóbusszal csaknem háromezren.
A résztvevők a demonstráció végén egy vérhez hasonlító piros folyadékot tartalmazó fiolát tűztek fehér hungarocellből kivágott szívbe a Parlament főlépcsőjénél.
mor
(válasz)
Bal-Rad komm: Ismét kiosztották a követeléseiket, ismét átnyújtották a petíciójukat! Amit az érintettek (eü dolgozók) és a megszólítottak (“politikusok”) már kívülről fújnak!
-Folytatódik a csodavárás! (Csodák pedig-mint tudjuk-NINCSENEK!)
Négy és félezer eü. dolgozó. Az általuk okozott kellemetlenségek miatt morgolódott tegnap a pesti belváros! Nem tudtak közlekedni!
“…Morális válság van…” – Bizony az van! Morális válság! IGEN NAGY MORÁLIS VÁLSÁG!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése