2015. július 11., szombat

Döntöttek – megszavazták a megszorításokat Görögországban

Mára virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi “támogatás” reményében.
elégedettség
A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.
Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást követően kijelentette, hogy a kormány “erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak”.
Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. “Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében” – fogalmazott.
A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban – mint mondta – ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.
A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…a kormány “erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez…” – mondta elégedetten a felhatalmazásokban dúskáló Ciprasz, aki óriási terhet vett le a Görögországot ezidáig a csődbe juttató atlantista-ám most ellenzékben lévő-politikai pártok válláról. Hiszen a vasárnapi népszavazás döntésével ellentétben fog cselekedni-szembemenve azok akaratával, akiktől ugyancsak felhatalmazást kért és kapott! Teljesen más dologra!
athén
Az athéni utca persze már sejtette-nem volt nehéz dolga megorrintani-a készülődő átverést-tegnap a dolgokat, és mormolt Ciprasz megalkuvó magatartása miatt! Szemére hányták, hogy NEM EZT IGÉRTE!
Nyilvánvaló, hogy a görög utca kénytelen ráébredni: Cipraszék taktikázásából a jelek szerint a Trojka jött ki jól-és nem Görögország. Hogy az atlantista “segítő szándék” mit fog szülni, azt hamarosan megtapasztalják. Gyaníthatóan sok öröme a görög utcák népének nem lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése