Sevim Dağdelen
A német Bundestag Die Linke frakciójának politikusa, Sevim Dağdelen a Junge Welt hasábjain lehozott publicisztikájában felszólította a NATO Oroszország elleni agressziójának ellenzőit, hogy “mutassanak végre bátorságot” és kezdjenek tömegdemonstrációkat a katonai szövetség lépései ellen. A német politikus szerint háború és politikai konfliktus idején a NATO erőteljes propagandát terjeszt a nyugati országokban a fővonalú médiában, hogy ezzel szándékosan akadályozza a békés rendezést.
“A NATO katonai propagandája megpróbálta megakadályozni a békepárti mozgósítást, és ezzel részben sikert ért el. Azokat, akik felszólaltak a 2011-es líbiai agresszió ellen, a líbiai rezsim támogatóinak nevezték. Azokat, akik felemelték hangjukat az ellen, hogy a Nyugat iszlám terroristákat támogat Szíriában, Bashar el-Asszád támogatóinak nevezik. Akik elhiszik, hogy az ukrán konfliktusért a Nyugat felelős, oroszbarátnak nevezik. Ez egy hatékony propagandaséma, amit a média egészére és a kormányokra is kiterjesztenek.”
A Die Linke képviselője szerint ezzel a propagandával magyarázható, hogy nincsenek tömeges békepárti tüntetések az ellen, hogy a NATO fegyvereket kezdett felhalmozni az orosz határ közelében. Dağdelen szerint egy békepárti mozgalom létrehozásához nem csak bátorság kell, hanem egyfajta immunitás a nyugati háborús propagandára.
Vasárnap Francois Jourdain francia altengernagy nyilvánosan kijelentette, hogy eljött a NATO felszámolásának ideje, az európai országok el kell hagyják a katonai szövetséget és meg kell kezdjék a tárgyalásokat Oroszországgal egy új katonai együttműködésről. “Ameddig a NATO létezik, semmi nem változhat, Európa az Egyesült Államok vazallusa marad.”

https://hidfo2015.wordpress.com/