Négy ukrán katona életét vesztette és többen megsérültek, mert távvezérelt akna robbant fel az őket szállító teherautó alatt - ilyen módszert főként az arab világban alkalmaztak a helyi felkelők az USA agresszió ellen - a kelet-ukrajnai Luhanszktól északra fekvő Scsasztya település közelében - közölte tegnap a megye kormányzójának hivatala. A sérültek pontos száma még nem ismert. A 92-es dandár katonái egy hídon haladtak át, amikor járművük ráhajtott az aknára. Scsasztya a hadműveleti övezet északi részén, az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát szakadárok között húzódó frontvonalnál fekszik. A település ukrán ellenőrzés alatt áll, rendszeresek azonban a szakadár támadások a katonai állásaik ellen. A hétvégén Donyeck környékén is történt egy hasonló eset. Andrij Liszenko, a kelet-ukrajnai hadművelet kijevi parancsnokságának szóvivője szombati sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy három katona vesztette életét és kettő sebesült meg, mert felrobbant egy ellenséges akna Avgyijivka település körzetében. Március 25-én Donyeck megyében, a szakadárok által megszállt területen lévő Horlivka városánál szaladt aknára egy civileket szállító autóbusz. A jármű 26 utasa közül legkevesebb hárman meghaltak, többen megsérültek. A busz sofőrje illegálisan próbált átjutni a frontvonalon a kormányerők által ellenőrzött területről. Ki akarta kerülni az ukrán fegyveres erők útellenőrző pontját, ekkor futott a jármű aknára már szakadár területen. Közben a kijevi hadműveleti parancsnokság vasárnapi közleményében arról adott hírt, hogy feszült a helyzet Donyeck városának környékén. A közlemény szerint a szakadárok előző nap délután hat órától éjfélig tizennégyszer sértették meg a tűzszünetet. A támadások főként a megyeközpont térségében, a frontvonal mentén lévő, ukrán ellenőrzésű településeket érték. A szakadár erők aknavetőkkel lőtték a Piszki és Opitne településeknél, valamint a megye déli részén, Mariupoltól északra, Harnitne falunál lévő ukrán állásokat. Kézi fegyverekkel és gránátvetőkkel támadtak továbbá Donyeck mellett Avgyijivka és Marijinka települések körzetében. A szakadár támadások okozta áldozatokról, veszteségekről nem érkezett jelentés.
Hírfigyelő Szolgálat