2015. január 11., vasárnap

10 módja annak, hogy kiléphess a rendszerből

Úgy tűnik, hogy egyre nő a kishitű hangok száma az aktivisták körében az utóbbi időben. Sokan kezdik felismerni, hogy a jelenlegi rendszert nem lehet megmenteni, és dühösek a válaszok hiánya miatt, és egyre többen adják fel a reményt.

Igen, a rendszer szigorítja az ellenőrzést, ahogy egyre többen kezdik látni, hogy mi a valódi helyzet. Igen, a rendszer matematikailag és racionálisan nézve közeledik az összeomláshoz. Ám a megoldást nem fogjuk megtalálni haraggal és a végzet jóslataival, és a várva várt eredmények nem a törvényhozóktól, a szabályozóktól vagy másoktól fognak érkezni. A megoldás csakis tőled származhat.

Igaz, hogy szinte lehetetlen elszakadni a jelenlegi rendszertől. A Mátrix körbevesz bennünket túlélésünk minden szintjén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk valamit, hogy korlátozzuk a pusztuló rendszernek való kitettségünket.

Minél inkább függesz egy rendszertől, melytől undorodsz, annál több fájdalmat fog okozni. Ezért létfontosságú, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy minél hamarabb kilépjünk belőle, hogy megvédjük önmagunkat és szeretteinket.

Íme tíz módja annak, hogyan lépjünk ki a rendszerből:

1. Hagyd abba a táplálását

Először abba kell hagynod a rendszer táplálását. Ne hagyd, hogy a kormány jóval kecsegtessen. Az az elképzelés, hogy a kormány elég erős ahhoz, hogy bárkinek ígérgessen, az a módszer, ahogy az elit átvette a hatalmat. Akkor sem támogatod a rendszert, ha bojkottálod azokat a vállalatokat, melyek ártanak a társadalomnak. Végül csökkentsd a digitális lábnyomodat! Kitenni az egész életedet a Facebookra ugyanaz, mintha odaadnád azt a nemzetbiztonsági szerveknek.

2. Legyél egészséges

A modern orvostudomány mára az egyik legsúlyosabb pillére az ellenőrzésnek. Még akkor is, ha ostobán túlárazott betegbiztosításod van, megkövetelik tőled, hogy vegyél részt egy minimális számú "vizsgálaton", vagy pedig a későbbi követeléseket megtagadhatják. Ez egy okos rendszer, hogy benntartsanak a rendszerben, amennyire csak lehetséges. Az egyetlen módja, hogy magabiztosan kívül maradj az, hogy egészséges maradsz. Egyszerű: étkezz megfelelően, és maradj fitt!

3. Termelj saját élelmiszert

Kérdés: Amikor a génmódosított élelmiszerek végül felcímkézésre kerülnek, ki fog arról meggyőződni, hogy nem tévedtek? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal? Ne nevetess! Saját élelmiszert termelni a leginkább hatékony és kifizetődő módja annak, hogy kilépjünk a rendszerből. Legyen pár csirkéd. Termessz élelmet a kertedben! Tanuld meg, hogyan kell tartósítani az élelmiszert! Amit nem tudsz magad megtermelni, azt vásárold meg helyben, vagy nagyobb mennyiségben közvetlenül a termelőtől.

4. Szerezz híreket alternatív forrásokból

Mostanra a legtöbb ember, akik közelről figyelték a hagyományos médiát, kísérletet tettek arra, hogy más források után nézzenek, mivel egyre köztudottabb, hogy a hagyományos médiát a vállalati érdekek irányítják, és amelyeket olyan reklámokból pénzelnek, melyek erős elfogultságot hoznak létre, hogy ne fedjék fel azok korrupcióját, akikkel hirdetnek. Sok ember jön rá, hogy a vállalati média egy kis számú vállalat egységes szerkezetbe foglalva, akik meg tudják értetni a szempontjaikat a nyilvánosság nagy többségével, miközben kevés bármilyen más szervezetnek van erre lehetősége.

5. Árucsere

A pénz a rendszer üzemanyaga, és elsődleges alapja. Pénzért gyakorlatilag bármihez hozzájuthatunk. Próbálj meg minél többször árut cserélni, hogy ezzel is csökkentsd a pénz áramlását, ami a rendszer egyik fő életben tartója.

6. Készíts valamit

Hozz létre valami értékeset, készíts valami szépet! Tanulj egy új szakmát, amit senki sem vehet el tőled. Ráadásul el is adhatod, vagy kereskedhetsz vele, ezzel csak önmagad teszed egyre függetlenebbé.

7. Tanítsd otthon a gyermekeidet

Szülőként ez az egyik legjobb és legnehezebb lépés, amit megtehetsz, hogy kilépj a rendszerből. Ha megveted a rendszert, miért tennéd ki a tanításának a gyerekeidet? Az állami iskolák a hatóság imádatának templomai, hogy ezzel is tudatosan támogassák a rendszert. A rendszer a te életedben talán nem fog jobbra fordulni, de legalább a gyereidet megóvod ettől a kultusztól.

8. Ne hagyd másra a személyes biztonságodat

Nézzünk szembe a tényekkel, néhány ember mindig védeni fogja a militarizált rendőrséget, nem számít, bármennyi erőszakot is követnek el. A rémült tömegek a személyes biztonságukat másokra bízták, egy látszólag elszámoltathatatlan fegyveres bandára, és az eredmény mindenki más számára egy rendőrállam. Maradj fitt, és tanulj önvédelmet! Így nem kell arra várnod, hogy a "hatóságok" védjenek meg, mint egy gyámoltalan haszonállatot.

9. Önkéntesség

Hagyd abba a könyörgést, hogy a kormány intézzen el mindent. Ha szeretnél egy jobb világot, érd el, hogy megtörténjen! A háború a szegénység ellen egyértelműen nem működik. A kormány kriminalizálja a hajléktalanokat, ez tagadhatatlan tény. Ne engedelmeskedj! Jelentkezz önként jótékonysági szervezetekhez, közösségekhez vagy eseményekhez, vagy indíts egy saját karitatív szervezetet!

10. Vizsgáld felül a hitrendszered

Ma már elég sokak számára kezd világossá válni, hogy a legnagyobb vallások valójában az elit hatalmi érdekeit szolgálják, vagyis elemi gazdasági érdekük, hogy egy alapvető kontrollt tartsanak fenn az emberek gondolatai, hiedelmei felett. Kihasználják a mindennapi léttől, a nehézségektől való félelmeinket, és azokkal próbálnak manipulálni bennünket azáltal, hogy az általuk adott válaszokat az élet nagy kérdéseire abszolút igazságként próbálják elhitetni. Valójában senkinek sem volna szüksége külső forrásra ahhoz, hogy megtalálja a valódi értékeket az életében, mert ez mindenkiben ott van belül, csak szándékosan eltitkolják ezt is, hogy a rendszert továbbra is életben tartsák.

Hirtelen kiesni a hálóból valószínűleg igen fájdalmas volna a számodra. Ne érezd úgy, hogy mindent egyszerre kell megtenned. A legjobb, ha kis lépésekben haladsz a függetlenség felé. Válassz néhányat a fenti ötletek közül, mely a jelenlegi életkörülményid között már alkalmazható, vagy amelyek éppen most rezonálnak veled, és tedd meg az első lépéseket!

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/01/10-modja-annak-hogy-kilephess.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése