Igen nagy a helyezkedés ma Donbasszban. Nyalókakirály latorhada és a népköztársasági erők is olyan áttelepülési akciókba fogtak, mintha holnap döntésre akarnák vinni Donbassz ügyét.
Zaporozzsje repülőterén ma hat darab, az amerikai légierő kötelékébe tartozó “Hercules” óriás szállító repülőgép landolt.
herc
Ugyanilyen látványosságban van részük Dnyepropetrovszk és Harkov lakóinak is. A légikikötőket egyébként a kijevi junta parancsára holnap éjfélig lezárták a polgári légiforgalom elől. Dnyepropetrovszkban “könnyű NATO – járművek kirakodását” figyelték meg.
Persze a földi események is zajlanak, még ha visszafogottan is. (A Bal-Rad pontosítást kért az “Izvarino – üggyel” kapcsolatosan. Megerősítették. Izvarinoról van szó, oda telepítettek nagyjából háromszáz sorozott újoncot!)
Donyeck északi – északnyugati határvidékén ma napközben is szórványos lövöldözés volt. A város viszonylag csendes, mint ahogyan a repülőtér is.
tömb
osztás
Dzserzsinszknél a valcmanisták lelőttek három villanyszerelőt, akik a sérült elektromos vezetéket akarták helyreállítani.
Nyikisinonál megint kitörhetnékjük volt a pribékeknek. Két latortank leolvadt, négy lator fűbe harapott.
Makejevka mellett kora délután volt ma pozícióharc – kézifegyverekkel.
A szinte teljesen megnyugodott Gorlovkát délután egy óra tájban hirtelen aknavetőkkel kezdték lőni Valcman pribékjei.
Krasznyüj Limany – Kramatorszk – Szlavjanszk térségében tüzérségi lövöldözés kezdődött délután kettő óra körül, és még mindig zalik.
Összességében véve minden jel arra utal, hogy a közeljövőben drámai módon gyorsulhatnak fel az események Donbasszban. Vannak viszont akik úgy látják, hogy a népköztársaságiak erők által Mariupol blokkolását követően összeül Minszkben a fegyverszüneti bizottság. Megint mások szerint viszont a kocka el van vetve, és a donbasszi háború eszkalálódása elkerülhetetlen.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/14/nagy-a-joves-menes-donbasszban/