Betörték az ablaküveget, és azon keresztül akarták kirángatni a kocsiból annak az autónak az utasát, amely elsodort egy kétéves kisfiút Felsőzsolcán. Az autós segítségnyújtási szándékkal állt meg, de aztán a hozzátartozók támadása után elhajtott a helyszínről. A kisfiút már kiengedték a kórházból, Felsőzsolcán pedig megerősített rendőri jelenlétet rendeltek el.
Folyamatos a rendőri jelenlét Felsőzsolcán, ahol elsodort egy gyermeket egy autó, a könnyebben megsérült fiú hozzátartozói ezután megtámadták a kocsiban ülőket és megrongálták a járművet – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő este.
A megyei főkapitányságra hétfő délután érkezett a bejelentés, hogy Felsőzsolcán egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél a segítségnyújtási szándékkal megálló személyautóban ülő két férfit megtámadták.
A rendőrség szerint az ügy előzménye az volt, hogy a kocsi elsodort egy kétéves kisfiút. A hozzátartozók – miután a balesetet észlelték – az autó jobb első ablaküvegét betörték, és a jármű utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni a járműből. Az autó 22 éves vezetője a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcával arrébb található lakására.
A helyszínre kiérkező járőrök helyreállították a közrendet a településen – írta a főkapitányság.
A balesetben elsodort kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol a horzsolásos sérüléseket szenvedett gyermeket ellátták, majd hazaengedték.
Az anyagi kárral és könnyebb sérülésekkel járó eset körülményeit a rendőrség büntetőeljárás részeként vizsgálja.
A településen a rendőrség a szükséges ideig folyamatos, megerősített rendőri jelenlétet biztosít – olvasható a rendőrség közleményében.
(MTI)