Lejárt a hongkongi tüntetők által a kormányzónak adott "ultimátum", amiben felszólították a városvezetést, hogy mondjon le, ellenkező esetben a tüntetők megbénítják a város gazdasági életét. Az ultimátum lejárta után a városvezetés ugyan nem mondott le, viszont Leung Csun-jing, a városi adminisztráció feje bejelentette, hogy készen állnak erő alkalmazására, amennyiben a helyzet kicsúszik az irányítás alól.

A hongkongi kormány egyelőre tárgyal a tüntető diákszervezetekkel, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tüntetések hullámait senki nem tudja kontrollálni. Egy adott szint után a helyzet kicsúszhat ellenőrzés alól, amit a tüntetők nem tudnak irányítani, a városvezetés viszont csak erő alkalmazásával normalizálhatja a helyzetet. Ha a tömegmegmozdulások kicsúsznak az ellenőrzés alól, az ideális terep a zavarosban halászóknak, akik kiválóan ismerik a tömegek működését és célzott ingerekkel a tömeget a kívánt irányba radikalizálhatják.
Az úgynevezett "Occupy Central" tüntetések szeptember közepén kezdődtek, a már számos országban lefuttatott nyugati sablon alapján. A vezetés megkérdőjelezése, demokrácia és szabadságjogok követelése, majd a tüntetők tömegében megjelennek a provokátorok, akiknek az lenne a feladata, hogy közvetlen összeütközést provokáljanak ki a tüntetők és rendfenntartó erők közt.
A karhatalom kellő határozottsággal lépett fel és már a tüntetések kezdetén eltávolította a tömegből a provokátorokat. Bár időközben a tömeg is elapadt - a munkanapok kezdetével csak a néhány tucatnyi, fizetett tüntető maradt - a hétvégével újrakezdődtek a tömeges tüntetések, ami újabb kockázatokkal jár. Elsősorban nem a kormányra nézve, hanem azokra a tüntetőkre nézve, akik megvezetettként vesznek részt a megmozdulásokban, és a provokátorok tevékenységének áldozatává válhatnak.


http://www.hidfo.net/2014/10/12/hongkong-kormany-elrettento-erot-alkalmazhat