Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette újságírók előtt, hogy azok, akik Oroszországot Ukrajna ellenes agresszióval vádolják, még nem mutattak be bizonyítékokat erre nézve. "Ez nem az első eset, hogy ilyen vad feltételezésekbe bonyolódnak bele. A bizonyítékokat azonban eddig még nem sikerült bemutatniuk." - fejtette ki Lavrov - "A legutolsó tényeknek nevezett műholdfelvételeket a NATO egy civil cégtől kapta, amikről kiderültek, hogy felvételek videojátékokból. Feltételezhetjük, hogy a mostani bizonyítékok is hasonló színvonalon lesznek."
Hídfő.net | Putyin és LavrovVlagyimir Putyin és Szergej Lavrov
Lavrov rámutatott, hogy eddig Donyeck és Luganszk civil lakossága szenvedett a leginkább az ukrajnai eseményektől. A nyugati orientációjú médiumok ezeket a lakosokat következetesen ukrán lakosoknak nevezik, akiket a milícia egységei terrorizálnak, azonban a tények ezzel szemben azok, hogy ezeken a területeken az orosz ajkú lakosság aránya 80-90% körül mozog, tehát itt nehezen beszélhetünk ukrán lakosságról. A helyzet valójában az, hogy itt az orosz lakosságot védik a milícia egységei az ukrán előrenyomulástól, és a Jobb Szektor szélsőjobboldali szervezet embereitől, akik szorosan együttműködnek a kijevi kormánnyal.
Ez alatt az oroszok egy újabb humanitárius konvojt állítottak össze, erről tájékoztatták Kijevet is. "A tegnapi nap folyamán eljuttatuk Kijevhez a második tájékoztatónkat az új konvojra vonatkozólag. Várjuk a visszajelzést. A határig gond nélkül eljuttatjuk a segélyszállítmányt, és reméljük, hogy az ukrán katonaság is akadálymentes áthaladást biztosít majd." - fejezte be Lavrov.


http://www.hidfo.net/2014/08/29/lavrov-hol-vannak-bizonyitekok




Szergej Lavrov a Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel tartott moszkvai tárgyalásait követő augusztus 29-i, pénteki tájékoztatóján feltett kérdésre válaszolt. Az orosz csapatok behatolásáról szóló kijevi vádat kommentálva azt mondta, hogy „senki sem beszélt tényekről, és nem mutattak be Moszkva elleni bizonyítékokat sem a behatolásról, sem másról”.

Lavrov nyugodt hangon kijelentette, hogy nem először hangzanak el ilyen vádak Moszkvával szemben. Az orosz külügyminiszter szerint az orosz haditechnika és katonák jelenlétét állítólag bizonyító műholdas felvételekről kiderült, hogy számítógépes játékok voltak. Az orosz külügyminiszter azzal vádolta az Egyesült Államokat és az európai országokat, hogy rájuk jellemző a tények elhallgatása. Azt is a Nyugat szemére vetette, hogy nem ismeri el a nemzeti párbeszéd fontosságát és „azt követeli a (kijevi)rezsimtől, hogy erővel nyomja el az ellenzéket”.

Szergej Lavrov az Interfax orosz hírügynökség kérdésére azt is közölte, hogy az orosz csapatok ukrajnai behatolásával kapcsolatos „koholmányok” és vádak a felkelők sikereivel függhetnek össze.
Hozzátette:
amennyiben Kijev és szponzorai nem akarják teljesíteni a feltétel nélküli békekötéssel kapcsolatban tett kötelezettségvállalásukat, akkor egyetlen mód maradt arra, hogy megmentsék a békés lakosokat és csökkentsék az áldozatok számát, az, hogy erővel kell eltávolítani a fegyvereseket onnan, ahonnan lőnek”.

Lavrov hangsúlyozta, Oroszország „folytatja következetes politikáját annak érdekében, hogy megszűnjön a vérontás Délkelet-Ukrajnában”. Bejelentette, hogy az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló kontaktcsoport hamarosan egyeztet az újabb orosz segélyszállítmány biztonságos eljuttatásáról Ukrajna délkeleti régióiba. Moszkvában hétfőn jelentették be, hogy még a héten újabb humanitárius konvojt akarnak elindítani. Az orosz külügyminiszter az iráni kollégájával folytatott tárgyalásáról elmondta: Moszkvában remélik, hogy a hatok és Irán tárgyalásai lehetővé teszik, hogy „tiszteletben tartsák Irán jogát az atomenergia békés felhasználására”. Arra szólította fel a folyamatban részt vevő államokat, hogy ne támasszanak megalapozatlan követeléseket Teheránnal szemben. A hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország -, illetve Teherán az iráni atomprogramról szóló végleges megegyezést próbálják tető alá hozni a novemberre kitűzött határidő lejárta előtt.

Szergej Lavrov arról is beszámolt, hogy Oroszországnak és Iránnak közös tervei vannak az afganisztáni helyzet megszilárdítására.
„Segítséget nyújtani az afgánoknak a terror és a kábítószerüzlettel kapcsolatos veszélyek megszüntetésében” - mondta.
http://jovonk.info/2014/08/30/lavrov-nincs-bizonyitek